A nagy Brassói-vita

Nemrégiben – 2024. január 4-én – kikerült az okosreceptek.hu-ra – mely oldalt a lányommal, Margarétával közösen szerkesztjük – a Brassói recept. 

A recept így kezdődik: “Minden háztartásban van egy jól bevált brassói aprópecsenye recept, most mi is hoztunk nektek egy feledhetetlenül finom verziót.”

Aztán néhány nappal később Margaréta feltette a Tiktok csatornájára a Brassói videót>>.

A Brassóiról szóló videó szó szerint így kezdődik, Margaréta hangján: 

“Az egyik kedvenc ételem a Brassói. Ahány ház, annyi féle recept van ebből is, én a következőképpen készítem.”

És akkor elszabadult a pokol. 

Én úgy hívom, hogy a “Brassói-pokol”.

A videó jelenleg 405ezer megtekintésnél jár, és bár 266 hozzászólás látszik, de 

• egyrészt ezek közül nagyon sok a kötekedő komment, miszerint “Ez nem Brassói” – és akkor ez a legkedvesebb formáció,
• másrészt nem látszik az a sokszáz komment, amiket a Tiktok már eleve moderációba rakott, mert olyan kifejezéseket tartalmaztak, amik sértették az irányelveket,
• illetve azok sem látszanak, amik olyan személyeskedést tartalmaztak, amik miatt végül törölni kellett őket.

Idén lesz 24 éve, hogy internetezem. Nekem nem az okostelefonok hozták el a digitális szabadságot, mint Magyarország internetezőiek 90%-ánál, hanem még a régi, betárcsázós modem, amikor minden neten töltött percért annyit kellett fizetni, amennyibe ma egy SMS kerül. Percenként 40-50-100 forintokat. 

Ezen 24 év alatt már milliónyi csodálatos és őrült dolgot is láttam és tapasztaltam a neten, jó néhánynak részese is voltam :).

Így azon alapvetően nem vagyok meglepve, hogy emberek kiborulnak azon, amit egyrészt totálisan félreértenek, de azon meg vagyok lepődve, hogy egy rugalmasan értelmezhető, kreatív témában történik ez meg.

Ha arról csinálnék videót, hogy én milyen kreatívan és rugalmasan értelmezem a STOP-táblát autóvezetés közben (nem teszek így egyébként, amikor megtettem egyszer, akkor meg is büntettek), akkor nyilván várható lenne a népharag, hiszen egy kreatív STOP-tábla értelmezés az társadalmi szempontból is veszélyes lenne. 

De amikor:

• egy végtelenül kreatív, szabad dologról van szó, mint a főzés, 
• amikor ott van az ízlés kérdésköre (ízlések és pofonok különbözőek ugyebár), 
• meg a családi hagyományok vetülete is felmerül a szabadság külön kis hagyományaival, 
• továbbá amikor azzal kezdődik az egész, hogy “Ahány ház, annyi féle recept van ebből is, én a következőképpen készítem”,
• és nincs ott, hogy “Dede, márpedig mindenkinek kötelező így készítenie”, 
• meg az sincs ott, hogy “Márpedig törvény írja elő, hogy ez a Brassói és kész.”

akkor azért a Brassói-kiborulások láttán felmerül bennem a kérdés:

– Mi az fene folyik ebben a társadalomban?

Komolyan kiborulnak emberek azon, hogy valaki másképp főzi az ételt, mint ahogy ők tanulták/szokták?

A publikus kommentek közül a kedvencem: 

“Ez alatt van vöröshagyma, tehát ez nem Brassói.”

Értem, hogy van, aki nem tesz alá hagymát, de ok-okozatilag még vagy nyolc láncszem hiányzik addig a konkrét végkövetkeztetésig, hogy “Tehát ez nem Brassói.” Mert az is lehetne a végkövetkeztetés ezzel az erővel, hogy “Tehát nem bojler.”

Margaréta dédnagymamája egészen véletlenül szakácsnő volt. Nem séf (nem is tudom, akkoriban voltak-e séfek), hanem az, akinek a neve hallatán már előre elismerően csettintettek, hogy “Hm, Antus Bözsi néni fog főzni a lagziban? Akkor az jó lagzi lesz!” 

Már akkor ezrek ismerték és ették a főztjét, amikor még nem létezett olyan szó, hogy influenszer, de egyébként Magyarországon még az a szó sem létezett, hogy demokrácia, meg liberalizmus, meg az sem volt egy szokványos dolog, hogy aszfalt volt az utakon…

Margaréta szakács dédnagymamája tett vöröshagymát – kockázva, üvegesre pirítva – a Brassói alá, és bizony tett sok-sok fokhagymát is (azt nem pirította). Meg Vegetát, meg borsot, meg mindenfélét. 

Azért tett alá vöröshagymát, hogy legyen szaftja. De Margaréta ezt nem tudhatta egyébként, mert a Dédi meghalt Margaréta három hónapos korában.

Ezt nem azért mesélem el, mert ezt szánom érvnek amellett, hogy nyilván ez miatt tesz Margaréta – meg én, az anyja – is vöröshagymát a Brassói alá, mert azt a családi legendárium szerint úgy kell, meg mi úgy tanultuk. Nem ezért mondtam el, emeltem ki. Hanem ez az mellett érv, hogy már 70 éve is mindenki úgy csinálta a Brassóit, ahogy akarta, meg most is úgy csinálja, és remélem, hogy ez a következő 70 évben is így lesz majd.

Ami engem aggaszt, az a társadalom lelkiállapota. 

A társadalmi szenvedés iskolapéldája

Van erre is megfejtésem egyébként, hogy mik ezek a kirohanós kommentcunamik bizonyos, teljesen ártalmatlan tartalmak körül:

• Annyira meg van borulva lelkileg a társadalom, hogy ilyen apróságokba kapaszkodva próbál meg túlevickélni a mindennapos kihívásokon, hogy “Kell-e a Brassói alá hagyma vagy sem?”, meg, hogy “Hé, hol van belőle a borsó???”

Az emberi életerő a minimumon van a magyar társadalomban, és bizonyos kétségbeesett tagjai úgy kapaszkodnak ezekbe a még megbízhatónak tartott, apró részletekbe – mint például egy receptről alkotott saját képükbe –, mint az utolsó szalmaszálakba.

Ez, amikor Brassói-vita alakul ki, az egy tünete annak, hogy nagyon nagy a baj a társadalomban. 

Van egy ilyen fogalom, hogy társadalmi szenvedés. És ezek a kommentek ott a Brassói-pokolban, a társadalmi szenvedés nyilvánvaló tünetei. 

Szerintem ezzel dolgunk van, lenne is pár gyors, praktikus javaslatom a kommentelés kapcsán.

Mit tehetsz mint egyén, a saját társadalmi szenvedésed ellen kommentelőként?

• Ha úgy érzed magadban, hogy bármilyen internetes tartalom ellen ki kell rohannod, és a publikálót kell szidalmaznod, akkor ne csináld, hacsak nem akarod nyilvánvalóan elárulni magadról azt, hogy szenvedsz. A komment mindig a kommentelőről szól, soha semmi másról. Ha gondod van, kérj segítséget, vagy próbáld valahogy feldolgozni, sőt, megoldani!
• Ha úgy érzed, hogy bármilyen mondanivaló triggerel – fájdalmas lelki pontokat (gombokat) nyom meg benned, amikre úgy érzed, hogy muszáj reagálnod valamilyen módon –, akkor ott az ideje az önismereti munkának: Miért fáj ez nekem ennyire? Miért zavar ez engem ennyire? Miért reagálok ilyen hevesen egy tök általános vagy épp unalmas dologra? – ha megvannak a válaszok, akkor már tudsz majd cselekedni! Hurrá!
• Próbáld ki a való életben is, hogy van-e akkora arcod, mint amekkora kommentelőként szokott mutatkozni. Nincs? Csak kommentben vagy nagy megmondó ember? Akkor hazugságban élsz. Hozd összhangba a dolgokat: legyen nagy szád és nagy arcod a valóságban is, vagy vegyél vissza picit-sokat a kommentelős arcodból, hogy önazonos legyél saját magaddal. Ettől te biztosan boldogabb és kiegyensúlyozottabb leszel, ha nem hazudsz magadnak. Az szuper, ha valakinek karakán a kiállása, de az nagyon gáz, ha erre csak akkor képes, hogy ha belerúghat valakibe a neten, az egyébként zombiüzemmódban töltött ál-énideje közben. 
• Látsz egy olyan tartalmat, ami ütközik az addigi ismereteiddel, nézeteiddel, szokásaiddal? Bármikor van lehetőséged saját minőségi tartalmat gyártani és ott közölni a véleményedet. A saját csatornádon, saját tartalmadban megtámogathatod érvekkel a mondanivalódat, így akár egy virtuális és előremutató, értelmes párbeszéd is létrejöhet a különböző tartalomgyártók között is, és például széles közönséghez eljuthat az, hogy “jé, tényleg ahány ház, annyi Brassói”. Vagy akármi. És hát igen, majd hozzád is mennek kommentelni.
• Ittasan, beszívva ne kommentelj! Soha! Szánalmas leszel tőle. 
• Úgy egyébként pedig: “Tartsd magadban a téveszméd.” – by Azahriah.

Az olyan kommentelőket, akik szándékosan bomlasztanak, kárt akarnak okozni, rossz érzéseket akarnak generálni, beszólnak, majd röhögnek a markukba, trolloknak nevezzük már az internet hajnala óta.

Ők egyébként lehetnek a való életben nagyon cuki, kedves, szeretetreméltó emberek, de a neten pillanatok alatt átvedlenek trollá. És minél nagyobb a szenvedés szintje, ez annál nagyobb tömegekkel történik meg. 

Ezzel az a baj, hogy ez egy üzemmód, amiben működnek, és amiből aztán nagyon nehéz kilépni, ha tartósan fennáll, így aztán deformálhatja még a személyiséget is.

Szóval ha nem szoktál trollkodni, akkor ne is kezdj rászokni! Nem egészséges.

Mit tegyél, ha nálad, mint alkotónál alakul ki “Brassói-vita”?

Van egy szint, ami alatt egész nyugodtan szemet lehet hunyni az elmeroggyant megnyilvánulások fölött. Arányaiban 1%-ot kitevő kártékony komment nem számít, de van, akinek ezt sem bírja már az ingerküszöbe.

• Egész nyugodtan töröld azt a kommentet – vagy ne engedd ki moderációból -, ami szerinted nem odavaló, vagy ártalmas a számodra.
• Töröld azt is, ami egyszerűen elborzaszt. Nem a te dolgod megoldani mások szenvedését, meg úgy egyébként teret adni mások szenvedés-tüneteinek sem. Ha zsigerileg rosszul érzed magad egy akár még értelmesnek tűnő kommenttől is, akkor inkább töröld ki. Te nem azért publikálsz, hogy a szenvedés szintedet emeld! 
• A vitázókkal – akik ellenérveket sorakoztatnak és a hangnemük egyébként nem ellenséges, hanem minimum partneri – leállhatsz ott is beszélgetni komment-párbeszédben, de ők akár új tartalmak elkészítésére is inspirálhatnak. Így a negatív energiákat pozitívvá konvertálhatod. A korai publikációim java részét a beszóló kommentelők inspirálták a Vírus Kommandó blogon, azóta is hálás vagyok nekik érte :). Ne készíts olyan új tartalmat, ami panaszkodás a trollok miatt! Az nem hozzáadott érték, az vákuum!
• A “Ne etesd a trollt!” internetes aranyszabály továbbra is igaz: ha meg is tartod a kellemetlen kommenteket, inkább ne válaszolj rájuk, mert további olajat öntesz vele a tűzre. Felbátorodnak más trollok is, az, akinek meg válaszoltál, begyújtja a rakétáit, és soha nem tudhatod előre, hogy mikre képes…
• Úgy egyébként fektess le magadnak szabályokat – még ha ezeket nem is publikálod –, hogy milyen kommentek érik el az ingerküszöbödet már, mik lépik túl és mik maradnak alatta. Választhatsz teljes körű előzetes moderációt is, nincs azzal semmi gond, sőt, kifejezetten praktikus.
• Ha minden határon túlmegy a kommentcunami és nem bírod, akkor kapcsold le a hozzászólás lehetőségét (tarts mindent moderációban).
• Amit ne tegyél: soha ne töröld az eredeti tartalmat! Pláne ne így>>. Ez öncenzúrának minősül, annál pusztítóbb meg nem nagyon van. (A linkelt példa is mutatja a magyar társadalom állapotát…) Továbbá a tartalom törlése további táptalajt ad a trolloknak. (Természetesen olyan tartalmat törölsz, amilyet csak akarsz a saját alkotásaidból, de azt nem szabad levenni, ahol éppen megy az adok-kapok, mert a gyűlölet az aztán nem a tartalom ellen fog eszkalálódni, hanem konkrétan ellened, és akkor az már lincshangulat lesz. Ha már kialakult a balhé, akkor legyél erős, maradj talpon, maximum kapcsold le a kommentelés lehetőségét. Kivéve, ha szerkesztőség vagy, mert akkor aztán bármit ki kell bírnod! Ne legyél puding!)

Nagyon fontosak a kommentek a közösségi platformokon, de nem bármi áron! 

Alkotóként a szellemi szférák legmagasabb részein jársz. A trollok meg le akarnak rántani a mocsárba. Nyilván nem hagyhatod, és tehetsz is ellenük. (Azzal viszont nézz szembe adott esetben, ha a trollokat szándékosan nevelted ki, és aztán ellened fordulnak, mint a Pesti Srácok esetében.)

Mit tehetünk össztársadalmilag a társadalmi szenvedés ellen?

Erről legközelebb írok.