Elengedés

Életünk során mindannyian tapasztaljuk azt, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor annál nehezebben érjük el. Mintha a nagy erőlködésnek nagy kudarc lehetne csak a vége…

Ez a fizikai valóságban is látványos tud lenni: ha valamit az összes akaraterőd energiájával szorítasz a kezedben, akkor az eldeformálódik, eltörik, vagy szétnyomódva kifolyik az ujjaid között. A nagy szorítással pusztítani tudsz.

A szellemi térben is ez van: ha nagyon-nagyon koncentrálsz, összpontosítasz és fókuszálsz valamire, mert AKAROD magadnak – megszerezni, elérni, birtokolni –, akkor az a valami úgy viselkedik, mintha el akarna inalni a szúrós, akarós energiáid elől, és juszt se sikerül.

Ilyenkor jönnek azok a tanácsok (olykor önmagunktól is, magunknak), hogy “Engedd el, és akkor majd sikerül!” 

Ha nem veszettül szorítod a kismacska nyakát, hanem cirógatva édesgeted magadhoz, akkor az máris jól demonstrálja a fizikai valóságban, hogy a szorítós akarás nem célravezető, sokkal célravezetőbb a szorításhoz képesti elengedőbb, megengedőbb viszonyulás. 

Ha egy frissen megszerezni vágyott képességre – például asztalos munkák, vagy php programozás – nem gübbedsz rá napi 24 órában, hanem hagysz időt az elmédnek az adaptálódásra, akkor lesz esélyed felismerni, hogy “Jéé, tényleg működik, tényleg tudom, tényleg megtanultam”, míg ha maradsz a gübbedésnél, akkor tényleg csakis az marad neked, mert még az információt is kiszorítja a fejedből a görcsös erőfeszítés.

Sportnál is aranyszabály, hogy nem szabad kirobbanó, azonnal kipattintó, gyors eredményeket akarni, mert abból biztosan lesérülés lesz. A fokozatosság, a progresszió (bővíthetőség, kiterjeszthetőség, nehezíthetőség) és a regenerálódás nagyon fontos.

Persze ezeket a nem elvont céljainknál fejből tudjuk (najó, nem mindenki…). 

Mégis nehéz elengedni olyasmit, amiről azt gondoljuk-érezzük, hogy az életünk csak azzal lehet teljes, ugyanakkor kézzelfoghatatlan, mert például arra vágysz, hogy szülő lehess.

Nem AZT kell elengedni!

Itt van egy szokványos tévedés. Ugyanis nem a vágyott dolgot kell elengedni. 

Nem kell lemondani a vágyak beteljesüléséről, a célok eléréséről! 

Például, ha szeretnél gyereket, új munkahelyet, sokkal több pénzt a mostaninál, új autót, világkörüli utat és hasonlókat, és ha fejre állsz, akkor sem sikerül, akkor nem a vágyat kell elengedni! Hanem a fejreállást!

Nem a célokat kell alább adni, hanem a görcsös kapaszkodást, szorítást, vergődést!

Hogy miért? Erre több érvem is van, és ha megengeded, ehhez segítségül hívom az asztrológiai ismereteimet is picit (nyugi, nem elvadultan, csak analógiásan).

Az erőlködés és a görcsösség energiája

Amikor egy célod elérésére koncentrálsz és minden fizikai és szellemi energiádat megfeszíted, akkor például a tekinteted és a tetteid által elképesztő energialöketeket küldesz az adott dolog felé. 

De az elképesztő energialöketek ellen a dolgoknak – elvont és kézzelfogható dolgoknak, és személyeknek is – védőpajzsaik vannak. 

Tudod, hogy ha bámulsz valakit a tömegben, akkor az illető előbb-utóbb keresni fogja a tekintetével, hogy ki bámulja, merthogy megérzi. Veled is biztosan megesett már, hogy érezted, hogy néznek. Ez azért van, mert a szemünkön és a bámulási SZÁNDÉKON keresztül ténylegesen energianyalábok tudnak kilövellni belőlünk.

De van itt még más is. Nemcsak belőlünk, fizikai, szellemi és spirituális lényekből tud kibocsájtódni energia akkor, ha nagyon teperünk valamiért, hanem ebben a Jupiter energiája is segít az asztrológia szerint.

A Jupiter a fókuszálós, előremutató, akarós energiák támogatója. Konkrétan a céltáblába betaláló nyílvessző analógiája. Erőteljes, férfias, szúrós, hegyes, nagyon célzott, nagyon fókuszált.

De ahogy a tekintetünk energiáját, úgy a Jupiter erőteljes segítségét sem bírják el a dolgok mindig és mindenkor. (Ez attól is függ, hogy a születési képletedben mit mutat neked a Jupiter: van, akinek sosem segít és van, akinek meg mindig, az átlagemberek a kettő között vannak.)

Gondolj bele, hogy olyan ez az energia – akár a belőled fakadó szellemi-fizikai energiát, akár a Jupiter energiáját vesszük –, mintha egy nyílvessző lenne állandóan a kezedben, és mindenhez azzal közelítenél.

Alapvető, hogy az életünk fontos céljai nem igazán céltáblák. Így nyílvesszővel közelíteni hozzájuk nem éppen praktikus.

Az utad a folyón

Az életünk fontos céljai igazából mérföldkövek egy nagyon hosszú úton. A szerintünk iszonyúan fontos mérföldkövek előtt is és utánuk is zajlik az életünk, folyik, mint egy folyó. És a nyílvessző az az idő legnagyobb részében bizony útban van és felesleges, mert a folyón igazából evezőre van szükségünk a leggyakrabban. 

Tehát amikor nagyon akarsz valamit, nagyon vágysz valamire, például meggyógyulni egy betegségből vagy a gyászból, vagy elérni végre valami igazán örömtelit, akkor le kell tenned a nyílvesszőt magad mellé a csónakba, és elő kell venned az evezőt.

A folyód az óceán felé tart. De, hogy merre kanyarog és mikor ér oda, abban te is dönthetsz, és abban is, hogy olykor kikötsz-e itt-ott-amott, és úgy egyébként ha felbukkannak céltáblák, akkor beléjük lövöd-e a nyílvessződet. 

Elengedni a rossz, önpusztító érzéseket

Amikor megbántottak, megsértettek, megaláztak, fájdalmat okoztak nekünk dolgok vagy más emberek, akkor – a Jupiter analógiájánál maradva – az történik, hogy kezünkbe vesszük a nyílvesszőt, dárdát faragunk belőle, és arra készülünk, hogy revansot vegyünk vele. 

De ennek a dárdának két vége van. És akármilyen ügyesen próbáljuk forgatni, a csónakunkban ülve, a nagy forgatásban kibillenünk az egyensúlyból és mindig magunkat sebezzük meg.

A dárdát  nemcsak letenni érdemes, de ki is kell dobni a csónakból. Bőven elég a nyílvessző, de annál meg az időzítésre kell nagyon figyelni.

A rossz érzések, a harag, a fájdalom, a düh, a kétségbeesés, a kilátástalanság, a bűntudat, a gyűlölet… mind-mind dárdák, amik lehet, hogy használhatóak a képzeletbeli ellenség ellen, de igazából önmagunkat gyakrabban sebezzük meg velük. Kapaszkodni egy önpusztító mechanizmusba, na azt biztosan nem szabad. Tehát ha dárdát észlelnél a saját kezedben, azt dobd el! Engedd el és akkor kiesik a kezedből. 🙂

A hit által segítve

Azt tapasztalom, hogy akinek van hite – akármiben is –, ezt az elengedés dolgot frappánsan tudja kivitelezni a hétköznapokban, mert számára természetes, hogy mondjuk a dolgok megoldását magasabb hatalom kezébe helyezi. Ez a magasabb hatalom lehet akár a tudomány is, tehát nem Istenben vagy a természetfelettiben való hit létezhet csak, hanem bármilyen hit. 

Vallást és egyházat SOHA ne keverd össze a hittel! A vallás az a hit dogmarendszerbe szervezve, az egyház pedig az intézmény, ami működteti és fenntartja – gazdaságilag – a dogmarendszert! Meg ne lássam-halljam, hogy olvasóim keverik a hitet a vallással és az egyházzal, ejnye! 🙂

Gyerekkorban még az is működött, tudod, mikor arra gondoltál, hogy “Anyukám/Apukám majd segít.” Ez is hit. 

Mint ahogy az is, hogy “Oké, már megtettem mindent, amit csak lehetett, most már csak várom, hogy mikor valósul meg.” Ez az önmagadba és a cselekedeteidbe vetett hit, vagyis az ÖNBIZALOM.

Ezek a magas szintű megélések segítenek abban, hogy ne ragaszkodj a görcsös kapaszkodáshoz, hanem valahogy simulékonyabban, rugalmasabban, eszesebben közelítsd meg a dolgokat.

Akarom vagy szeretném?

Na, ha van valami, amitől a falnak megyek, az az, amikor a jóemberkedés égisze alatt azt hirdetik bizonyos megmondó emberek, meg az ő követőik, hogy “Ne mondd azt, hogy akarom, csak mond azt, hogy szeretném, és akkor minden valóra válik.” – és tudod, mindezt ilyen pátoszos, szándékosan ellágyított hangon…

Na, akkor mondom a rossz hírt: ez a szómágiázás, meg ez a jófejkedés ez sehova se vezet, sőt, a katasztrófába vezet.

Ez a gondolatmenet ugyanis azt sugallja, hogy dobd el a nyílvesszőt örökre, és az evezőt is hajítsd ki a csónakból.

Van egy még rosszabb hírem: egész életedben evezned KELL. A folyón ugyanis vannak örvények, trükkös kanyarok, olykor kiszikkadt részek is, és neked biztonsággal át kell jutnod ezeken a részeken is. Ehhez kötelező az evező. Evező nélkül halálos veszedelembe kerülsz két pillanat alatt.

Az akarom az azt jelenti, hogy van egy célom, egy szándékom, sőt, cselekvési tervem is, és ezeket nem félek használni a saját érdekemben!

A szeretném az egy puha, töketlen, szétfolyós, csigatestű megközelítés a célok esetében, ami teljesen ellentétes a bizony sokszor hasznos jupiteri analógiákkal, de még a nőies Vénusszal is!

Ne higgy azoknak, akik azt mondják, hogy fel kell adnod a teremtő erődet, sutba kell dobnod az életedet irányító képességeidet és át kell adnod az evezést a semminek (vagy épp a sötétségnek)!

A “szeretném” az kommunikációban hasznos: “Szeretnék négy gombóc fagyit, köszönöm.” – mondod a fagyiárusnak. De egyébként AKAROD!

A szeretném az a külvilág felé egy nem agresszív megnyilvánulás, mely a társadalmunkban és a társas együttélésben fontos. De nem a célok elérésében!

A szeretném az lehet az akarom egy árnyalata. De az akarom-ot sosem űzheted el, csak a görcsös kapaszkodást érdemes elengedned.

Hagyd megszületni!

A dolgok a világban folyamatukban léteznek. Az emberek kevéssé képesek a folyamatok átlátására, mondjuk évtizedes távlatokban, mert mindig csak a néhány nappal korábbi dolgokhoz viszonyítják a jelent, és persze a jövőt is abból eredeztetik gondolati szinten.

A képessége a folyamatátlásához majdnem mindenkinek megvan, kérdés, hogy hol veszíti el a többség ezt a képességet (ja, tudom, sokan ott, mikor kihajítják az evezőjüket is a csónakból.)

Ha görcsösen kapaszkodsz – és nyílvesszővel piszkálgatsz mindent –, akkor az egyébként természetesen lefolyó folyamatba is beavatkozol. Magától is létre jöhetett volna a folyamat törvényszerűsége által az adott dolog, de te piszkálod, megsebzed, és akkor ott heg fog képződni, előtte meg var. Ami viszket. És további piszkálgatásra ösztönöz. Tehát a görcsös erőlködéssel konkrétan megakasztod a folyamatot, ami amúgy simán lezajlana.

Ennek iskolapéldája a szülés közben a szülő nő macerálása. Minden vizsgálat, felesleges tortúra, a folyamat előrehaladásában nem hasznos beavatkozás vagy akár csak egy kérdés is, megakaszthatja a szülési folyamatot. Ez ott és akkor életveszélyes is lehet.

Minden más dolog megszületésével így van ez, nemcsak az emberével: minden dolog egy jellegzetes folyamat révén születik. Ha piszkálgatod, akkor kisiklik a folyamat és örökre meg is állhat.

Ahhoz kell nagyon nagy ész – és mivel ezt olvasod, neked ez megvan –, hogy átlásd a folyamatot, és tudj folyamatokban gondolkodni, és amikor akarsz valamit, akkor fejből kell tudnod idézni, hogy az a megszületése tekintetében éppen milyen folyamatszintnél áll. Van az a szakasz a születésnél, amikor elég masszívan nyomni kell: ezek a tolófájások. Ezek minden születésnél ott vannak, a dolgok, célok, nagy tervek megszületésénél is.

Ha átlátod a folyamatot, akkor tudni fogod, hogy gyorsan kell-e evezned vagy lassan, kell-e trükköznöd a kanyaroknál. És azt fogod észrevenni, hogy bár ott a csónakban a nyílvessző, de arra már csak az utolsó lépésnél, a céltáblától egy karnyújtásnyira lesz csak szükség.

Mit ne engedj el tehát?

Ne engedd el az álmaidat, a vágyaidat, a céljaidat, a jóba vetett hitedet, a reményedet, az eszedet és a képességeidet.

Gondolkodj folyamatokban, érezd át, hogy a vágyott dolog a születése folyamatában hol tart, és segíts neki! Lavírozz az evezőlapáttal, a nyílvesszőt pedig használd rendeltetésszerűen!