Olvasom a Népszava tegnap megjelent írását Almási Miklós tollából, melynek az címe, hogy “Analfabéták”. Arról szól a cikke, hogy bár a PISA 2022-es felmérésének eredményein szerte a világon – ahol használják ezt a módszert kompetencia mérésre – felhördültek a silányuló eredményeken, de nálunk még rémesebb a helyzet ahhoz képest, hogy máshol a matematika és a természettudományok területén vannak visszaesések: a magyar gyerekek 40%-a funkcionális analfabéta a 2022-es PISA felmérés szerint, tehát a szövegértési képességek elképesztően alacsony szinten funkcionálnak náluk.

A szerző két dologra vezeti le ennek okát:

1. Az okos eszközök korában arra nevelődnek a gyerekek, hogy fogalmazzanak röviden – kódokban –, ez rontja a nyelvhasználatot írásban, ráadásul ennek plusz haszna is van számukra: a szülők még véletlenül sem érthetik, ha esetleg belepillantanának a csevelybe, hogy miről is van szó.
2. De már nem is beszélgetnek ezek a kölykök élőben sem, ha igen, akkor ugyanazt a kódrendszert használják, mint a közösségi médiában, így maximum 300 szóval intézik el a társas interakcióikat, a magyar nyelvi készségeik meg ez által drasztikusan romlanak, és ez a PISA felmérésből feketén-fehéren kiderül.

Hogy mindenki megértse, hogy ez miért baj, Almási Miklós a gyárakban betanított munkások példáját hozza fel, miszerint a betanított munkásoknak is írásos utasításokat kell értelmezniük, például a számítógépek által vezérelt gépek kezeléséhez hosszabb szövegeket kell megérteni, és még kis füzetecskék is vannak hosszú leírásokkal, a különböző helyzetekre.

Mielőtt azt fejtegetném, hogy miért NEM a gyerekek okoseszköz használata az oka az úgynevezett funkcionális analfabetizmusnak, előtte szeretnék erre a gyáras és betanított munkakörös témára reagálni:

• A gyárakban a betanított munkások ténylegesen BE VANNAK TANÍTVA mozdulatról-mozdulatra az adott munkafolyamatra. Ez nem sok mozdulat egyébként, egy-egy munkaállomáson: van, hogy csak tíz, és persze van, hogy száz mozdulatot kell elvégezni, logikailag abszolút követhető, el sem téveszthető módon. Ehhez nemhogy nem kell olvasni, de a rosszabb helyeken még nyomtatott utasítás sincs ezekhez a tevékenységekhez, tehát sok esetben FEJBŐL dolgoznak. Mégis működik.
• Ha van nyomtatott utasítás – a jobb helyeken van –, azokban minimális a szöveg és helyettük piktogramok – amiknek jelentését előzetesen megtanítják a dolgozóknak – és magyarázó, egyértelműsítő ábrák vannak kihelyezve, mert azt a gyártóiparban már nagyon régóta tudják, hogy nincs idő olvasgatni, és egyébként pedig egy kép többet mond ezer szónál.
  Nem véletlen, hogy vészkijáratoknál egy futó emberi alak és egy nyíl jelzi, hogy merre kell menekülni, nem pedig az van kiírva, hogy “Erre szíveskedjen futni, amikor nagy baj van!”
• Ott, ahol füzetecskékből kell kiókumlálni, hogy mit kell csinálni a géppel, az nem betanított munka, hanem szakmunka, amikor teszem azt a profi CNC-s odakerül egy legújabb géphez (vagy számára még ismeretlenhez), és a témában jól fejlett mémkészlete – avagy szakmai tapasztalata – révén már pontosan tudja, hogy egyedül is el fog jutni a megoldáshoz. És őt nem kell betanítani sem, tehát még véletlenül sem nevezhető betanított munkásnak.

Egyébként a magukat profinak tartó gyártócégeknél nem a korábbi PISA felmérésre alapoznak, hanem két nagyon lényeges, versenyelőnyt jelentő dologra:

• A saját belső oktatási rendszerükre.
• És a józan paraszti észre, aminek része az, hogy rendkívül leegyszerűsített módon is képesek kommunikálni a hatékonyság égisze alatt. 

Szerintem a romló magyar olvasási képesség rémképét a betanított munkára való alkalmatlansággal illusztrálni nemcsak nem szerencsés, de nem is állja meg a helyét a példa (16 év gyártóiparban eltöltött évem mondatja ezt velem).

De térjünk rá arra, hogy miért nem analfabetizmus az, amiről Almási Miklós (és mellette még sokan mások) beszél.

Analfabetizmus

Az analfabetizmus írástudatlanságot jelent, ami ott kezdődik, hogy a betűk az ismeretlenség homályába vesznek az egyénnél, és maximum csak a nevét tudja leRAJZOLNI. Nem ír, nem olvas.

Bár Almási Miklós a funkcionális analfabetizmusról beszél a cikkében, de a cikk címe ezzel szemben az, hogy ANALFABÉTÁK, ami szerintem nem szerencsés – bár nyilván kattinthatóbb címet ad – választás, mert az említett gyerekeknél-kamaszoknál nincs szó analfabetizmusról, de még csak funkcionális analfabetizmusról sem.

Funkcionális analfabetizmus

Ez azt jelenti, hogy az egyén ismeri a betűket, tudja is használni, de nehezen vagy egyáltalán nem ért meg bizonyos szövegeket, ha pedig megpróbálja értelmezni a leírtakat, az irracionálisan nagy erőfeszítéseket jelent részéről, amit nyilván nem akar beáldozni.

A funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy az illető csak alacsony szinten műveli az írást-olvasást.

Akkor mondom a jó hírt (mert utána a nagyon rosszak jönnek): ez iszonyatosan gyorsan fejleszthető. Például türelemmel.

És mondom a másik jó hírt is: nem a digitális eszközök, okos kütyük és közösségi médiák okozzák a funkcionális analfabetizmust Magyarországon ilyen (állítólag) nagy számban, hanem a következők.

A siralmas PISA eredmények és az úgynevezett funkcionális analfabetizmus okai Magyarországon

Ultragáz az oktatási rendszerünk

10 éve mondom, meg mondták-mondják rajtam kívül még százezernyien, hogy iszonyat gáz az oktatási rendszerünk, úgyhogy ez nyilván nem újdonság már senki számára (évek óta erről szólnak a hírek).

Az általam helyesnek tartott oktatás egy aspektusáról itt írtam már: Hogyan töröljük el az irodalomoktatást?

A gyerekekre “fogni” azt, hogy a mostanság divatos és egyébként megkerülhetetlen online elfoglaltságaik miatt romlik a PISA eredményük – és ebből következően az ország alfabétizmus szintje –, az meglátásom szerint súlyos tévedés. 

Van ott még sok más egyéb ok is a mélyben, és érthető, hogy azok legfőbbike – értsd: a rendkívül rossz oktatási rendszerünk –  már unalmas a közönség számára, de mégiscsak azzal kellene foglalkozni ahelyett, hogy a rendszer konkrét áldozatairól szedjük le a keresztvizet!

Szeretném jelezni, hogy a pedagógusok béremelésével a rendszer még ugyanolyan rossz marad, a következő PISA felmérésen még rosszabb eredmények fognak születni.

Mémkészlet hiány

Biztosan volt már veled olyan, hogy életedben először jártál mondjuk egy totálisan vadidegen helyen, például repülőtéren, vagy vasútállomáson, vagy akár csak egy új gyorsétteremben. Ha nem érezted legalább átmenetileg elveszettnek vagy bizonytalannak magad, akkor nem figyeltél eléggé.

Az ilyen élethelyzetekben az az egyik csodálatos, hogy van lehetőség megélni az újdonság varázsát, és magunknak felfedezni a szituációt, hogy SAJÁT MÉMET – gondolati sémát, gondolatok speciálisan egyedi összefüggését – építsünk ki belőle a fejünkben. 

Ha viszont nincs lehetőség saját mémkészlet kiépítésére, mert például másik kifutóra érkezik a gépünk vagy a vonatunk, és rohannunk kell ahelyett, hogy megfontoltan és a saját ritmusunkban tájékozódhatnánk, akkor hagyatkozhatunk a már kialakított és jól bevált külső mémkészletekre: amikor is ábrákkal segítenek számunkra értelmezni és gyorsan megoldani a helyzetet. Az ábrákat és rövid, frappáns feliratokat azok tervezik és készítik, akik értenek ahhoz, hogy hogyan kell mondjuk eligazítani embereket a számukra idegen helyeken és helyzetekben. 

Az életben sosem vagy magadra hagyatva az idegen helyzetekben való eligazodásban sem, mert ha nincsenek is ábrák, akkor meg tudod figyelni embertársaidat, hogy ők hogyan cselekszenek, és a társadalmi bizonyíték elve alapján – utánozva végül is másokat – remekül fogsz boldogulni. 

Például a betanított munkákra épülő munkahelyeken, ha egyik munkaállomásról áttesznek a másikra, akkor nincs már napokig tartó betanítás, egyszerűen egyszer elmondják, hogy mi a feladat, aztán ellesed a mozdulatokat és már kezded is csinálni magadtól a műveleteket. Amikor már kialakult mémkészleted van a “Gyorsan, pontosan, jól dolgozni.” műveletről, akkor már nem kell mindig a nulláról kezdened mindent.

Magyarországon azon túl, hogy rémületesen rossz a teljes oktatási rendszer, még a mémkészlet-képző képessége is nulla, de akár még azt is mondanám, hogy inkább elvesz a gyerekektől.

Ezt úgy értsd, hogy más országokban, ahol mindig jól szerepelnek a PISA teszteken, ott állandóan jelen van a PISA teszt jellegű “számonkérés”. Szó szerint GYAKOROLJÁK a PISA teszteket, éveken keresztül, folyamatosan és mindig és mindenki.

Így a nálunk szerencsésebb társadalmakban például kijött az 2022-ben, hogy mikor a covid miatt kiesett az ilyen jellegű mémkészlet építés, akkor természetesen ennek lenyomata megjelent a PISA eredményekben ott is, de mivel ott alapvetően sokkal jobbak, gyerekközpontúbbak, rugalmasabbak, életrevalóbbak az oktatási rendszerek, így ez a szövegértési eredményekben nem okozott problémát, mert teljesen más stratégiával állnak a teljes oktatásukhoz, meg úgy egyébként még a távoktatásuk is ezerszer jobb, mint amit itt nálunk, bejárva tapasztalnak meg a gyerekek.

Amikor másodszorra mész az addig teljesen vadidegen, idegesítően furcsa, ismeretlen, és ebből kifolyólag némiképp félelmetes gyorsétterembe, akkor másodszor már fejből tudod az első élményeid alapján, hogy milyen lépések során jutsz majd el a fincsi kajáig, mert van egy 

• vagy külső forrásból megtámogatott, 
• vagy saját magad tapasztalati morzsáin keresztül összeépült mémkészleted.

Másodszorra már annyira otthonosan mozogsz egy előző nap még vadidegen helyzetben is, hogy egyenesen te magad segítesz a láthatóan elveszett embertársaidnak is. Ettől IS vagyunk társadalom egyébként. 

Magyarországon nincsenek mémkészletek az oktatásban, legalábbis olyanok, amik egyrészt PISA kompatibilisek lennének, másrészt pedig bármire is felkészítenének egy gyereket az életben.

Itt csak az irtózatos stressz van – már előre is stresszelik a gyerekeket a PISA felméréssel egyébként az intézményekben, ami mindenre jó, csak arra nem, hogy ezen bárki is jól szerepeljen –, és természetes, hogy stresszhelyzetben, ha még magadra is vagy hagyatva (avagy el vagy árulva!), akkor baromira rosszul fogsz teljesíteni.

Ha nem kapsz a társadalom tagjaitól segítséget egy számodra nyilvánvalóan ismeretlen és ez által nehéz, félelmetes helyzetben, az árulás. 

Mi köze ennek a PISA teszthez meg a szövegértelmezéshez?

A szöveg értelmezésének is kell egy mémkészlet, amit főként az éles helyzethez hasonló szituációs gyakorlatokkkal lehet kiépíteni nagyon sokrétűvé. 

Például a gyerekek által: kis sztorik elolvasása, átbeszélése, sőt, írása nagyon sokat segít a szövegértelmezés fejlődésében. Nem bonyolult ez basszus, csak némi józan paraszti ész kell hozzá! Ha sokszor olvasol olyasmit, ami érdekel, akkor automatikusan fejlődik a szövegértési képességed.

De a magyar oktatásban alig olvastatnak, helyette baromságokkal tömik a fejedet, miközben amit olvasni kell, az előtt is bezárul az elméd jó eséllyel, mivel nem érdekel. 

Ha egy társadalomban az jön ki egy akármilyen felmérésen, hogy a gyerekek 40%-a funkcionális analfabéta, akkor a teljes politikai elitnek a kardjába kellene dőlnie és el kellene takarodnia oda, ahova gondolom.

A kulturális elitnek – online hírportálokon cikkeket írók oda tartoznak – meg baromira nem az áldozatokat kellene vizsgálgatnia, hogy vajon ők mit vétenek. Az áldozatokat nem illik és egyébként is felesleges hibáztatni. Menteni kell őket, nem vádolni. A bűnösöket kell vádolni.

A kulturális elit tagjainak javaslom, hogy ha zavarják őket, hogy ilyen rosszak az eredmények, akkor ha másra nem is képesek, akkor az összes lehetséges alkalmon kapniuk kellene, amikor gyerekek közelébe kerülnek, hogy mondjuk viccet meséljenek nekik, vagy érdekes sztorikat meséljenek a múltból, amin keresztül a gyerekek természetesen meg fogják érteni a mondanivalót, és ez által épül a szöveg megértési mémkészletük.

A társadalom tagjai és kisebb csoportjai (rétegei) természetesen nem tudják helyrehozni azt, ami rendszer szinten el van baszva. (Bocs, de ez az igazság feketén-fehéren.)

A szemléleten viszont bárki tud formálni, csak nem kellene az áldozathibáztatós irányba elmenni, főleg nem úgy, hogy az érintett áldozatok nem is tudják magukat képviselni.

A gyerekek nem analfabéták. Sőt, nem is funkcionális analfabéták. 

Írnak, olvasnak, remekül használják a magyar és más nyelveket is.

Az elbeszélő képességük is remek, ha hagyunk nekik teret és időt. 

Kreatívak, alkotnak, teremtenek. VELÜK nincs semmi baj. Minden mással van.

Az, ami nagyon hiányzik innen, az:

• A normális oktatási rendszer.
• A megfelelő viszonyulás a pokoli gyorsan változó világhoz és benne a fiatalokhoz.
• A türelem a változásba már éppen beleszülető generációk irányába.

Kapcsolódó cikk:

Ki tiszteli a gyerekeket?

Hogy mi a megoldás?

Lennének ötleteim, de ezek mindenki fejében ott vannak, így nem sorolom. 

Ami esetleg sokak fejéből hiányzik, az a stratégiai látásmód: nincsenek kontextusba helyezve a tünetek, úgyhogy segítek:

Ezen politikai garnitúra (ideértve az ÖSSZES jelenlegi magyar politikust) által fémjelzett országban SOHA nem lesz esély a jó, felkészítő, képességfejlesztő, mémkészlet építő oktatásra. 

Ez nem jelenti azt, hogy előtte jó volt. De előtte volt esély a változásra. Most már az sincs.

Tudom, hogy unalmas a politika, én is unom, utálom. 

De fell kell ismerni, hogy ez a fő probléma, és ha a következményeket akarjuk masszírozni – és ahogy a mellékelt ábra mutatja a fent linkelt cikkben, már az áldozatokat akarjuk hibáztatni –, akkor ebből az országból akkor sem lesz már semmi, ha ez a politikai garnitúra végre végleg eltűnik a balfenéken.

Ezzel kell minden nap szembenézned neked, gondolkodó emberként, mikor jönnek a különböző hírek, és ezeket a kérdéseket kell feltenned magadnak:

– Valóban tényleg ez a probléma gyökere? Vagy ez csak a jéghegy csúcsán a legfelső hópehely? Nem lehet, hogy valami más, valami brutálisan nagy és komoly dolog húzódik még meg emögött?

Baromira kényelmes csak a tünetekkel foglalkozni, mert az sok lájkot hoz, meg lehozza a Népszava is akár. (Amely lapot egyébként nagyra becsülök.)

És baromira unalmas a tudott problémákkal foglalkozni állandóan, örökszüntelen, hiszen nem oldódtak meg eddig sem. De attól még AZOK az igazi problémák. 

De képzeljük el a pillanatot, amikor majd lesz változás – egy új rendszreváltás formájában -, és tényleg lesz esély a mélyreható változásra: komolyan majd a gyerekektől akarjuk elvenni a kütyüket, mert azok rongálják a szövegértésüket és akkor ezzel megoldódik majd minden? Ugyan már, épeszű ember nem gondolhat ilyet komolyan!

Azt viszont sokan gondolják, akár kukásautón dolgoznak, akár orvosok, akár írók, akár olvasók, hogy most már ott tartunk, hogy mindennek össze kell omolnia ahhoz, hogy a romokból újjá tudjuk építeni az országunkat.

Amíg ez nem történik meg, addig maradnak ezek a PISA eredmények.

Ami szerintem nem gond, mert ez csak egy látlelet.

De az gond, ha a problémához kevésnek érezve magunkat azzal foglalkozunk, amivel nem kellene: rúgunk még egyet azokba, akiket össztársadalmilag éppen elárulunk.

Ez szégyen!

És én ebből a szégyenből nem kérek.

Évadnyitó gondolataimat ezennel közzétettem, a 2024-es évnek pedig kitűzöm a

“Szót emelek az érdekeiket érvényesíteni nem tudókért” küldetését. 

Remélem, nem maradok ezzel a küldetéssel egyedül. 

Ha esetleg mégis, akkor majd, amikor ez az egész tényleg összeomlik és újjá építik a most a PISA teszteken rosszul szereplő gyerekek az országunkat egy, a mostaninál sokkal jobb szintre, akkor én büszkén vállalhatom, hogy legalább a szavamat felemeltem.

Rita