Szeretnél te is végre erős kapcsolati hálóval rendelkezni,

anélkül, hogy az ördöggel is le kellene paktálnod?

 

Ki ne szeretne sok jó barátot?

Ki ne szeretne maga köré olyan embereket, akik felnéznek rá és hallgatnak a szavára?

Ki ne szeretné, ha mindenki elismerően csettintene a neve hallatán, miközben más emberek büszkén állnak ki amellett, hogy ismerik őt?

A mai digitális világban látszólag nagyon könnyű kapcsolatokat építeni, és olyan emberekkel kapcsolatba kerülni, akikhez addig semmilyen kontaktunk nem volt. Úgy tűnik, mintha elég lenne egy Facebookon vagy a Google-ön indított keresés, rákattintás az üzenetküldés gombra, és máris feltárul a kapcsolat addig zárt ajtaja.

Igen ám, de bármennyire is közel hozta a technológia a kapcsolatba lépés lehetőségét, még mindig érvényesek azok a mondások az emberek fejében, hogy „messziről jött ember azt mond, amit akar”, és a „nem számít, hogy mit mondanak, az számít, hogy ki mondja”.

Egy bármilyen hatékonyan is, de hidegen kezdeményezett kapcsolat bizalmatlanságba és teljes elutasításba torkolhat. Mert az emberiség nem változott az elmúlt 15 nagyon gyors, digitalizálódó évben: az emberi kapcsolatok minőségére még mindig többet lehet adni, mint a mennyiségükre, és ezt a protokollt az internet gyorsasága és az okostelefonok sokasága sem tudja felülírni az emberi fejekben.

A kapcsolati tőke ugyanolyan fontos, mint az, hogy sok pénz legyen a bankszámlánkon.

A kapcsolati tőke ugyanolyan fontos, mint az, hogy sok tudás és információ birtokában legyünk.

A kapcsolati tőke építése is ugyanúgy szisztematikus építkezést jelent, mint a pénztőke és a kulturális tőke esetében.

Akkor lesz erős a kapcsolati tőkéd, ha magabiztosan elmondhatod magadról, hogy te vagy a legerősebb láncszem.

A Legerősebb Láncszem

Kapcsolati tőke létrehozása és építése a gyakorlatban

avagy: társadalmi beágyazottság stratégia

Itt éred el>>

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

error: Nincs lehetőség kimásolásra.