Mi szükség egy újabb irodalmi szakszervezetre?

Meglepve vettem észre, hogy június 28-án vasárnap alakuló ülést tartott az úgynevezett Irodalmi Szakszervezet. Részletek: Litera.hu

A terveikről korábban itt beszéltek: Mérce.hu

Mint írót, különösen érdekelnek az írókkal kapcsolatos események, és mint tudjátok már rólam, engem különösen érdekelnek a szakszervezeti szféra történései is.

De én ezt az egészet nem értem.

Természetesen minden szakmának égető szüksége lehet szakmai közösségekre, és szakmai érdekérvényesítésre.

De mi az írók szakmája tulajdonképpen?

Írás.

Amihez szükséges a koponyánkban lévő agy, amit írás közben észként használunk, továbbá üres lapok, tollak, ceruzák, írógépek, klaviatúrák.

Rendkívül fontos az IHLET is, de azt sem pénz, sem szakmai támogatás, sem semmi más nem tudja előidézni, csakis a jobb agyfélteke, meg az alkotás áramlása.

Az írás abból áll, hogy a fejemben formálódó gondolatokról egyszercsak elkezdem érezni, hogy írott szöveggé akarnak formálódni, és akkor leírom őket.

Olyan is van, hogy semmit nem érzek, csak nekifogok írni, és lám, születnek a szavak, sorok, mondatok.

Annak ellenére, hogy fogalmam sincs, hogy közben milyen érdekvédelmi szakszervezetek óhajtják az érdekeimet képviselni, vagy épp milyenek nem akarják…

Az író szakmája az írás tehát, amit agyalás előz meg általában, és aztán szerkesztgetés követ.

Az író munkaeszköze az írószerszám, a munkakörülményeit pedig szintén magának szervezi: egy csendes sarok, egy dolgozószoba, egy kávéház hangulatos csücske, vagy épp a Balatonpart, vagy egy terasz árnyékos zuga, de a hajnali kettőkor a konyhában képernyőbe gübbedés is alap lehet egy író munkakörülményeit illetően.

Az író a lehető legritkább esetben ALKALMAZOTT az írói minőségében.

Az író a lehető legritkább esetben MUNKAVÁLLALÓ úgy, hogy a munkaszerződésébe az van belefoglalva, hogy “Munkakör megnevezése: író”. Vagy költő.

Mert nincs is munkaszerződése.

Kivel lenne?
Ki lehetne a munkáltatója?

Az írók két formációban szokták/szoktuk végezni a munkát:

Szabad, független vállalkozóként, vagy szabad szellemi alkotóként.
Alkalmi – vagy projekt alapú – megbízási szerződéssel.

Egyikre sem tud vonatkozni egy szakszervezet érdekérvényesítő ereje.

Egyik esetben sincs munkaszerződés, ami fölött egy szakszervezet bábáskodhatna,
és egyik esetben sincs Kollektív Szerződés, ami a Munka törvénykönyvében – Mt. – fixált gravitációs teret próbálja meghajlítani az adott felek közötti speciális és mindig egyedi viszonyrendszerre vonatkozóan.

Mit akarhat akkor egy Irodalmi Szakszervezet az írók körül?

Idézem az alakuló ülésre toborzó szövegből:

“A művészet munka. Munkánk eredményére intézményrendszerek épülnek. A munkáért pedig járjon munkabér és illessenek meg minket is a munkavállalói jogok.”

???

Észrevételeim, nyolc kötetes íróként, a jobb agyféltekés kreatív írás feltalálójaként.

A művészet NEM munka.

A művészet az művészet!

Alkotás. Teremtés. Létrehozás. Szülés.

Munkabér azért, mert megszültem valakit/valamit? Úristen.

Munka lehet bármi a fizikai fogalmak értelmében, de a munka a munkajogban az a termelő tevékenység, amelynek közgazdasági értelemben vett értéke akár fillérre pontosan kiszámítható.

A művészet értéke változó, nem kiszámítható, és az idővel akár exponenciálisan is növekedő.

Tehát ez a kezdeményezés, ez az Irodalmi Szakszervezet a Munka törvénykönyve alá akarja besorolni azt a tevékenységet, amit már eleve a Szerzői jogi törvény szabályoz.

A Szerzői jogi törvényben például ilyenek vannak, hogy a szerző nem tud lemondani az általa létrehozott mű szerzői jogairól.

Csakis akkor tudja egy szerző RÉSZBEN elhatárolni magát a művétől (pontosabban annak felhasználásától), ha megbízás vagy alkalmi munkavállalói munkaszerződés keretében végzi az adott munkát, a megrendelő pontos kívánságainak megfelelően.

Például, ha valaki egy vállalkozás számára ír egy cikket a mittudomén, klímaszerelésről, akkor a szöveg megírásával természetesen létrejönnek a szerzői jogai.

De mivel megrendelésre írta, és mindezt egy megbízási szerződés keretében csinálta, azért a felhasználási jogait át tudja adni a megrendelőnek egy megbízási díj ellenében.

De ezt még mindig nem a Munka törvénykönyve szabályozza, hanem még mindig a Szerzői jogi törvény.

Hiába, hogy pénz mozog egy független író és egy gazdasági társaság között, ezt még mindig képesek lefedni jórészt a Szerzői jogi passzusok. (Az alkalmi munkavállalói szerződés az elmúlt években teljesen kiesett a pixisből, mivel adminisztratív oldalról annyira macerás néhány napokra bejelenteni majd kijelenteni a munkavállalókat, hogy erről szépen le is szoktak a cégek.)

De maradjunk a konkrét példánál:

A klímaszerelő cég megbízási szerződés keretében megbízza, vagy alkalmi munkavállalóként felveszi az írót, hogy írjon meg számukra X darab cikket a klímaszerelésről, amit aztán majd marketingre használnak.

Tételezzük fel, hogy már létezik ez az Irodalmi Szakszervezet is, hogy képviselje az írók érdekeit, így a klímaszerelésről alkalmi munkavállalóként íróét is.

Van egy rossz hírem: az Irodalmi Szakszervezetnek semmilyen jogköre nincs független cégek belső ügyeibe beleavatkozni, így a független, gyakorlatilag bármilyen iparágból származó cégeknél az írók jogait képviselni.

Egy szakszervezet csak akkor képviselheti a munkavállalókat az adott munkahelyen, ha ott HELYBEN létrejött a szakszervezet.

Az Irodalmi Szakszervezet nem helyi szakszervezet, hanem ahogy mondják magukról, ernyőszervezet, egy intézmény kíván lenni. (Ezt szakszervezeti körökben meglehetősen pejoratívan, de úgy hívják, hogy “megélhetési szakszervezet”.)

Bennem az is felmerült, hogy miért akar egy írók érdekeit képviselő szervezet a Munka törvénykönyv alá rendelni tömegével az írókat, amikor a Munka törvénykönyvének vannak olyan passzusai is, amiket a köznyelv konkrétan rabszolgatörvénynek nevez?

Szóval mit is akar ez az Irodalmi Szakszervezet, ha az írókat végül is nem tudja képviselni?

Fontos tény: nem én mondom, hogy nem tudja őket képviselni, hanem ők határozzák meg így magukat:

Ők ernyőszervezet akarnak lenni,
és munkabért akarnak az íróknak.

A kettő nagyon nem passzol össze, gyakorlatilag egy lapon sem lehet őket említeni.

Az alakuló ülésükön arról beszéltek, hogy:

“Az alakuló ülésen Modor Bálint (a Digitális Irodalmi Akadémia szerkesztője, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének alapszervezeti titkára és a Litera egykori szerkesztője) elmondta: történelmi lehetőség adódott, most veheti az irodalmi szakma a saját kezébe a sorsát. „Ne hagyjuk, hogy mások csinálják meg helyettünk, rajtunk múlik, milyen lesz a hazai irodalmi élet. Munkára hívunk titeket.”

Kiemelés tőlem:

történelmi lehetőség adódott, most veheti az irodalmi szakma a saját kezébe a sorsát. „Ne hagyjuk, hogy mások csinálják meg helyettünk,

Tudod, mire nyílt történelmi lehetőség?

A pénzre.

Tudod, hogy miért nem szabad hagyni, hogy mások csinálják meg helyettük?

A pénz miatt.

Megmagyarázom.

Várhatóan jönni fognak végre majd az éveken át elmaradt EU-s pénzek az országba.

Nemcsak egyszer, hanem innentől kezdve folyamatosan.

Az EU-nak vannak ugyan kulturális projektjei is, amikre pályázni lehet, de fejből megmondom neked, hogy sokkal több pénzt kapnak a Szakszervezetek.

És igen, külön pályázatok vannak az ernyőszervezetek számára, amik aztán leoszthatják a pénzt a kisebb szakszervezetek irányába, amik fölött ernyősködnek.

Hatalmas összegek mozognak az EU-s szakszervezeti szférában, valószínűleg sokkal nagyobbak, mint a kulturálisban.

Ezért akarnak intézményt létrehozni, hogy az EU-s pénzeket le tudják majd csatornázni.
Ezért akarnak ernyőszervezetet létrehozni, hogy ők oszthassák tovább a lecsatornázott pénzt.
A kisebb szakmai szervezeteknek majd ide, az Irodalmi Szakszervezethez kell fordulniuk a jövőben.

Az, hogy még nincs eldöntve, hogy egy régi szakszervezetet – az általuk nemes egyszerűséggel tetszhalottnak nevezett Írók Szakszervezete – vesznek-e át, vagy tagozódnak-e majd egy másik nagyobb szervezet alegységébe, az nem olyan praktikus okokból kérdőjel számukra, mint azt józan paraszti ésszel gondolná az ember, teszem azt, hogy “Melyik jár kevesebb munkával? Melyik egyszerűbb?”, hanem olyan okokból kérdőjel, hogy:

Ha új ernyőszervezetet hozunk létre a nulláról, akkor az EU nem biztos, hogy ad neki pénzt, mivel nem túl bizalomgerjesztő a pályázatoknál az 5 perce alakult formáció…
A régiek közül az Írók Szakszervezet patinás ugyan, csakhogy nem erre lett kitalálva, hogy pénzeket csatornázzon, így az átdolgozás is rendkívüli munka. De legalább a szervezeti korral nem lenne gond az EU-s pénzek ügyében.
Az tagozódás alszervezetként azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nehéz ernyőszervezetként funkcionálnia valaminek, ami valami más alatt van.

Voltam alapítvány elnöke, voltam közhasznú egyesület elnöke is, így van némi tapasztalatom arról, hogy a nonprofit szervezetek alapítása mögött milyen célkitűzések tudnak lenni. És bármilyen célkitűzés lehet jó! Nincs előírás arra, hogy mi legyen a célkitűzés, csak az az előírás, hogy LEGYEN.

Teljesen természetes lehet akár az is, ha “csak” az EU-s pénzek hazahozatala motiválja egy szervezet létrejöttét a nonprofit, vagy akár a forprofit szférában is.

Ha az a célja a szakszervezetnek, hogy be tudja csatornázni az EU-ból a lehetséges legtöbb pénzt, hát szívük joga erre létrejönni.

De nem ezt mondják!

Hanem azt mondják, hogy “A művészet munka.”, és az a céljuk, hogy az írókat – szerkesztőket, kritkusokat, kiadók munkatársait, újságírókat – a munka törvénykönyvének rabigája alá hajtsák.

Hát köszönöm, de ebből én, mint író, nem kérek!

Aki azt mondja, hogy a művészet munka, annak fogalma sincs sem a munkáról, sem a művészetről.

Ami igazán megijeszt

Az ilyen ki tudja, hogy milyen motivációjú kezdeményezéseknek szokott lenni egy olyan árnyoldala: jelesül, hogy többet ártanak a munkásságukkal, mint amennyit használnak.

Mondok példát: Magyarországon például létezik a szerzői kiadás intézménye: magánszemélyként is kiadhatod a művedet, ehhez sem kiadóvállalat, sem adószám, sem semmi nem kell. Szabad vagy.

Én attól tartok, hogy az ilyen tisztázatlan lobbyszervezetek több kárt okoznak a szabad szellemi életnek, mint amennyi hasznot tudnak hajtani.

Saját bevallásuk szerint javaslatokat akarnak majd benyújtani a kormánynak, és erősek akarnak lenni, hogy a szavukra jobban adjanak. Ez hatalmi célkitűzés.

Sok mindenre lehet szüksége egy írónak, de arra, hogy hatalmat gyakoroljanak a létezési szférájában bárkik is, arra biztosan nincs.

És arra sincs szüksége egy írónak, hogy hatalmas szervezetek álljanak az írók és a pénz közé, hogy aztán nagy kegyesen osztogassanak, meg nagy kegyesen konzultáljanak a kormánnyal.

Mi támogatna igazából egy kezdő vagy akár gyakorló írót?

Például nyílt pályázatok a nyomtatott könyvek kiadására – de tényleg konkrétan a kiadásra (szerkesztésre, nyomtatásra), de kezdésnek csak vállalkozással rendelkező íróknak, mondjuk 100-150 példányig. Azért csak vállalkozó-írók számára (a vállalkozás formája lényegtelen, de a megléte fontos), mert a vállalkozás létezése már eleve feltételez egy kockázatvállalási hajlandóságot, és ezt érdemes támogatni konkrét könyvkiadás területén, akár előre is. (Ez elérhető lehetne akár nem írásban érdekelt vállalkozások számára is, hogy könyveket tudjanak kiadni, amivel a know-how-t például meg tudják örökíteni, és akár exportálni is tudják! Ez egyszerre kulturális és egyszerre nemzetgazdasági érdek is tud lenni. A vállalkozások esetében az előre finanszírozás – némi önerővel – is megvalósítható lehet.)
Nyílt pályázatok nyomtatott könyvek kiadására vállalkozással nem rendelkező írók számára. – Ezt majd találják ki a hozzáértők, hogy ez hogyan megoldható, hogyan lehet úgy kitalálni, hogy ne legyenek visszaélések, de pl. adóból leírhatóságot simán el tudok képzelni. (Ha valaki adómentes és ezért nem tudja leírni, mert nincs miből – vagy épp nincs jövedelme, arra már tényleg nem akarnék ötletelni, de biztos nem az a világ legmegoldhatatlanabb problémája, hogy ilyen esetekben is eljusson a pénz a megfelelő helyre.)
Ahogy pl. az egészségpénztárak vagy biztosítók is léteznek, lehetnek olyan szolgáltató szervezetek (névötlet: Kulturális Pénztár) is – állami kézben –, amikbe egyénileg be lehetne csatlakozni (tagdíjjal), és az ott fennálló tagság révén pl. elszámolhatóak vagy kedvezményesek lehetnek bizonyos szolgáltatások. Például az író-olvasó találkozók megszervezése elég macerás tud lenni, mert nem minden író egy szervező zseni, és a helyek is rémesen drágák. Ha ilyenekhez kedvezményesebben vagy akár ingyen hozzá lehet jutni, az csodálatos lenne. De ehhez nem szakszervezet kell, hanem például minden művelődési házban helyet/teret/időt lehetne adni az ilyenek eseményeknek. De pl. tagsági díj ellenében bizonyos nyomdáknál lehetne mondjuk kedvezményt kapni a könyvnyomtatásra. Vagy a lektorálásra, tördelésre. Az egészségügyben ez már ki van találva, csak át kell vinni az irodalmi, kulturális területre is, de nem basáskodó, hanem hipermodern, online igényelhető és lekövethető módon.
A köteles példányok előállítását egy az egyben finanszírozza az állam, akár utólag is, ha előre túl macerás lenne: ezek költsége lehessen leírható az adóból! (Ez nyomtatott könyveknél 7 darab könyvet jelent.) De miért ne kaphatna erre a nyomtatással egyidejűleg egy író egy kis pénzt?
A könyvterjesztői szféra teljes újragondolásra szorul: meg kell szüntetni a monopóliumokat, helyre kell állítani az egyensúlyt, hogy a nulláról is könnyű legyen belépni íróként a terjesztői hálózatokba. De előtte még:
Szigorúan tiltanám a hibrid megoldásokat: ez úgy néz ki, hogy látszólag a kiadó adja ki a könyvet és szerződik az íróval a terjesztésre is (tehát megígér fűt-fát), de közben meg az írónak kell finanszíroznia minimum 2000-2500 könyv nyomtatását. Mert az alatt nem lehet bejutni a terjesztői hálózatba – ez a mondás. Ez sokmillió forintos beruházást jelent, amit az íróval fizettetnek ki, ELŐRE.
Te, mint író fizesd ki, a terjesztő meg majd terjeszti – ígérik. Ja, de nem fogja terjeszteni. A nyomtatás után ezek a könyvek bekerülnek a raktárak sarkába és soha, senki nem olvassa őket, mert az írónak csak finanszírozni volt joga, de ha akarna magának példányokat, hogy ő maga eladhassa, vagy netán elajándékozza, azokat meg kell vennie külön! Agyrém.
A trükk ebben az üzletileg, hogy mondjuk van egy kiadó, van egy terjesztői portál, meg van egy nyomda, mindezek egy kézben. Mindent egy cég (vagy céghálózat ) csinál, az íróval meg kifizettetik előre az összes költséget. Hát ez micsoda biznisz már! Bekérnek az írótól egy vagon pénzt, megcsinálják – legyártják – a könyvet, és csupán ennyit vállalnak igazából.
Az olvasókhoz eljutás már nem érdekel senkit, mert a pénz abban van, hogy minél több mindent tudnak gyártani MÁS PÉNZÉBŐL ügyesen és hatékonyan, nekik annál több megmarad. Ők igazából csak nyomda, csak elé-után kamuznak egyéb más szolgáltatást is.
Ezzel hülyítik a piacon az írókat már legalább 10 éve…
Ezt sürgősen beszüntetni! Az, hogy író finanszírozzon mindent, de a terjesztői és kiadói jogokat meg adja át? Szerencsére sokan vannak már, akiket nem lehet ezzel megvezetni…
A könyvtárakba eljutás költségeit is lehessen elszámolni (költségtérítést kérni, adóból levonni, akármi)! Nemcsak a könyvtárakba leadott könyvek fizikai előállítási költségét, hanem a szállításét is. Így biztosan sokkal több író tudna eljutni legalább a könyvtárakba is, szerte az országban. Vagy fizessen a könyvtár az írónak, és aztán a könyvtár számolja el! Tőlem már sok könyvtár kért könyvet, mindig ingyen elküldtem postán… De ez azért ne legyen az alap!
Az írók menedzselésének témaköre – teljesen új “iparági” kultúrára van szükség, ahol az ügynököknek valószínűleg nagyobb szerep kellene, hogy jusson.

Tengerentúli jó példák

Amerikai regényekben/filmekben látjuk a leginkább azt a modellt, hogy az író elvonul alkotni, (de természetesen egy megveszekedett sort sem írt még le, helyette viszont mindenféle mással foglalkozik, rejtélyek után koslat vagy épp valaki zaklatja, vagy ő őrül meg éppen, szóval elvonul alkotni,) de úgy, hogy azt neki a kiadó fizeti ELŐRE. A kiadó odaad neki előre egy rakat pénzt, amiből akár egy évig is eléldegél és eldolgozgat, (aztán amikor már szorítja a határidő, akkor végre az újonnan átélt élmények hatására előjön egy újabb bestsellerrel.)
Ilyen esetben lehet maximum elképzelhető a munkaviszony, de Amerikában ez klasszikusan nem munkaviszony keretében történik, hanem ott teljesen más kultúrája van a kiadói modellnek.

A kiadó erőforrásként tekint az íróra, és folyamatosan finanszírozza, hogy aztán az általa létrehozott mű kiadói jogait is megszerezzék, és azzal hatalmasat kaszáljanak majd a könyvpiacon.

Magyarországon az írók a kiadók számára nem erőforrások, amiket gondozni, táplálni és növelni kell, hanem – ha az előzőekben felvázolt hibrid modellt is számításba vesszük – nem mások, mint kiszipolyozandó és eldobandó, átmeneti finanszírozók.
Az egész modell rossz itt nálunk. Borzalmasan rossz.

A boldogabb országokban független ügynökök is léteznek, akik az írók érdekeit képviselik.

Ők járják ki számukra az előnyös szerződéseket, ők tartják a kapcsolatot a kiadóval, hogy az író alkothasson és se piszkos anyagiakkal, se egyéb egzisztenciális kínlódásokkal, se üzleti zsargonnal, se az alkotáson messze túlmutató értékesítési stratégiákkal ne kelljen foglalkoznia, de a könyvpiac jellegzetességeivel sem!
Tehát szerintem ügynökökre szükség lesz a jövőben. De nem intézményekre, hanem személyesen részt vevő, empatikus emberekre, akik megértik az írókat és megértik a vállalatokat is, akik pénzt akarnak csinálni az írókból. De ne az írók PÉNZÉBŐL akarjanak már pénzt csinálni, könyörgöm!

Most Lose-Win helyzet van Magyarországon. Ebben is rendszerváltás kell, és Win-Win-Win helyzetre lesz szükség.

Önérdekérvényesítés

Összességében nem központi szervezkedésre van szükség alapvetően, hanem ÖNÉRDEKérvényesítésre.

Ez szemléletmód kérdése. A “majd valakik segítenek felülről” kora lejárt, illetve itt igazából az írók számára – legalábbis a nem csúcson kiemeltek számára – sosem volt ilyen segítség. És soha nem is lesz.

Rengeteg területen lehet fejleszteni, vagy csak picit változtatni.

De egyetlen egy új ernyőszervezetre sincs ehhez szükség. Ha szükség lett volna, akkor 8-10 ember a szakmából megalapítja és már működne. Valaminek a nemlétezése egy jele is lehet annak, hogy nincs is rá szükség.

Ma, Magyarországon 43 irodalmi szervezetet/társaságot tartanak számon.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Magyar_irodalmi_t%C3%A1rsas%C3%A1gok

Ha bármit is el kell érni mondjuk a kormánynál, akkor sokkal nagyobb ereje van egy papír alján 43 aláírásnak, mint mondjuk az Irodalmi Szakszervezet majdani elnöke egyetlen aláírásának…

Új idők az ügyek mentén

(majdnem) Záró gondolatként még annyit fűznék hozzá, hogy az ilyen kezdeményezések – mint ami az írásom aprópóját adta – kora maximálisan lejárt.

Sokkal inkább időszerűek a néhány fős, ütős, hivatalosan és adminisztratíve nem is létező (nem jogi személy) formációk, a kis gerillacsapatok.

Ezeknek a tagjai ügyek (értsd: konkrét problémák) mentén szerveződnek össze, mint a szabadcsapatok, és amikor elérik az ügyük célját (megoldódik a probléma), akkor már szét is szélednek és foglalkoznak mással.

Ha nincs ÜGY, akkor nincs valódi problématudat sem, tehát nincs is mire szervezkedni!

Az, hogy létrehozunk egy szervezetet, egy bazinagyot, egy mindenek fölött állót, ami most kéri majd még be egy űrlapon, hogy szerinted mik a problémák, az olyan, mintha egerek akarnának hegyeket vajúdni!

Ezek a dolgok már nem így működnek.

Ha teszem azt, most összeszerveződnének a már meglévő irodalmi társaságok tagjai, és mondjuk a közismert írók, akkor pl. az adót csökkentő tételeket érintő dolgokkal kapcsolatban pillanatok alatt tudnának közbenjárást eszközölni a kormánynál. Pláne, hogy a köznevelési államtitkár Berg Judit, egy ÍRÓ lett!

Az, hogy 2027 tavaszára lesz meg ez a szervezet (a terveik szerint), és majd jövő nyáron lesznek a demokratikus alapjai lefektetve… Hát addig még nagyon sok víz le fog folyni a Dunán, Tiszán, még aszályban is.

Nincs szükség a hatalmas büdzsével működő, csakis önmagukért létező ernyőszervezetekre, amik gyakorlatilag csak pénzszivattyúnak meg kifizető helyeknek vannak fenntartva.

Idejétmúltak, avíttak, fenntarthatatlanok.

Az, ahonnan ennek az egésznek az ötlete jött, az állítólag Vida Kamilla (általam nagyra becsült) költőnő, aki a Partizán csatornánál is dolgozik, mint műsorvezető, szerkesztő. (A Mérce cikkében említik őt.)

Nem címkézésként, hanem tényként mondom, hogy az ilyen formációjú szakszervezetesdi, az maximálisan balos beütésű.

Ez a fajta szakszervezősdi, amit itt látunk körvonalazódni, ez a társadalom tagjainak osztályokba sorolásában hisz.

De ma már nincsenek úgy osztályok, mint régen, hogy munkásosztály, meg ilyenek (meg ez amúgy is ilyen kommunista-szagú megközelítés).

A társadalomnak rétegei vannak, de úgy egyébként meg az írók milyen rétegbe tartoznak? Elárulom: bármelyik rétegbe tartozhatnak az írók.

De ha már osztályokat említek, a kettős/hármas tagozódás – ha úgy tetszik, nevezhetjük osztályozódásnak ezt – még megfigyelhető a modern, jóléti társadalmakban is:

Van a tőkésosztály – náluk van a tőke, ők csinálnak és menedzselnek cégeket, ők a vállalkozók.
Meg van a kizsákmányolt osztály – ők dolgoznak a tőkének: alkalmazottak, közalkalmazottak, bedolgozók, alvállalkozók.
És van az állami (kormányzati, önkormányzati, közszolgálati) apparátus, ahol (szinte végtelen) tőke is van, meg kizsákmányoltak is egyidejűleg, hiszen közSZOLGÁLATOT végeznek.

Na, az írók szerinted hová tartoznak?

Megmondom: a tőkés osztályba. Ugyanis náluk van a SZELLEMI TŐKE.

Tehát ha egy szakszervezetet hozunk létre, ami a kizsákmányoltak érdekeit hivatott védeni, akkor pont, hogy nem az írókÉRT kell szakszervezetet létrehozni, hanem az írók ellen.

Vicces, nem?

De ha nem is fogadjuk el azt, hogy egy író az tőkés is, és azt akarjuk elfogadni, hogy az írók kizsákmányoltak, akkor szeretném megkérdezni, hogy a fent említett, hibrid módszereket alkalmazó kiadókon/terjesztőkön túl mégis ki a jó fenék zsákmányolják ki az írókat?
Mert én ilyet nem látok.

Ez a “szervezkedjünk a szervezkedésért, mert abból majd lehet valami, akármi, bármi.”, ez legkésőbb a 20. század végén idejét múlta.

Miközben a valódi érdekképviselet most már oldalakon és izmusokon FELÜL áll, és szigorúan ügyek (tehát problémák) mentén szerveződik.

Ráadásul már egyetlen fecske is csinálhat nyarat, nem kell hozzá sem senki más, de főleg nem kell ernyőszervezet!

Nem kell intézményi összefogás, nem kell bürokratikus rendszer.

Elég néhány okos kis agyacska, és némi tettrekészség.

Írók, szervezkedjetek kis gerilla csapatokká a különböző, számotokra fontos ügyek (problémák) mentén!

És aztán élvezzétek az eredmények áldásos hatásait közvetlenül ti is, anélkül, hogy milliókat pocsékolnátok el a szervezetek létrehozására, fenntartására, a tisztségviselők fizetésére!

Az ügyek felkarolásának van létjogosultsága. Ha kell, azokhoz csatlakozom is.

De az ilyen szervezetekhez, amik pusztán magukért jönnek létre, hogy aztán magukért létezzenek, néhány embernek munkát és kifizetőhelyet biztosítva, közben pénzt csatornázva, hogy a hatalom erejét is megvillanthassák… na, az ilyenekhez soha!

Lehet, hogy így alakul az új elit?

Remélem, hogy nem.

Az elit szerintem a fejekben kell, hogy kialakuljon.

Én ehhez adom a nevem, és ezt tekintem ügyemnek továbbra is: a gondolkodásmód fejlesztését.