Vidi Rita Avagy: a megértés és bizonyosság iránti erős vágy
A világ gyakran kaotikusnak és kiszámíthatatlannak tűnik.
És senki sem szeret a világ kaotikus, kiszámíthatatlan és sokszor rémületesen kilátástalannak tűnő forgatagában mentális kapaszkodók nélkül létezni.
Ha követed a híreket, minden napra jut valami sokkoló információ.
Miközben ezeket a sorokat írom – 2025. május végén -, a számunkra világhírűnek és csodálatosnak számító parajdi sóbánya szűnik meg gyakorlatilag létezni.
Naponta NEM a parajdi sóbányával foglalkozva első ránézésre természeti katasztrófának tűnt az, hogy a megáradt Korond-patak végül nem elfolyt a bánya felett, hanem egy hatalmas lyukat vájva belefolyt a bánya hatalmas termeibe, tárnáiba.
Megszakadó szívvel néztük a síró ott lakó embereket, akik a sóbánya turisztikai vonzerejéből éltek a településen; a síró bányászokat, akiknek a szemük láttára lett az enyészeté a munkájuk gyümölcse. Megrendülve kerestük és vártuk az újabb és újabb híreket.
Amik aztán jöttek is, például arról, hogy az emberek tüntetnek.
A szív megszakadása közben egyszer csak belénk villant a kérdés: micsoda? Tüntetnek a természeti katasztrófa ellen?
Hát nem az ellen természetesen…
Hanem a bányát tulajdonló céget akarják felelősségre vonni, hogy miért nem tette meg az óvintézkedéseket 2007 óta a bánya pataktól való védelme ügyében.
Még eszünkbe sem jutott összeesküvés elméletekben gondolkodni, és máris ott volt egy összeesküvés a szemünk előtt:
- valakik nem végezték el a dolgukat,
- valakik most arra mutogatnak, hogy nem volt elég pénz,
- valakik most ugyan lemondanak, de azzal nem oldják meg a problémákat,
- valakik esélyes, hogy majd börtönbe is mennek.
A bánya teljes összeomlása – márpedig a sófalak elkezdtek leomlani már akkor, amikor épphogy csak kezdett beszivárogni a víz – szó szerint magával ránthatja a települést is, házakkal, kertekkel, kisvállalkozásokkal. És nem eszmei értelemben, hanem fizikailag: megmozdulhat a föld a település alatt, maga alá, a mélybe temetve életek munkáját.
Ilyen eseteknél mindenki a saját világlátásába, a saját kicsi valóságába – valóságérzékelésébe és valóságértékelésébe – próbálja beilleszteni a méretében és rendkívüliségében sehova sem illeszkedő puzzle darabokat.
A puzzle-kirakó varázsa
Ezt ténylegesen úgy érdemes elképzelni, mintha az életünk arról szólna, hogy mindenféle puzzle darabokat próbálunk egymásba illesztgetni, és mintha az összeillesztés komfortos, hazatalálós és megnyugtató érzését keresnénk ebben.
Mert hát ezt is keressük életünk minden napján, nem?
Továbbá azt is keressük, hogy a beérkező információ-puzzle darabok valamiféle mással is kapcsolódó tárhelyre kerüljenek, így ha később ki kell őket keresni, akkor tudjuk, hogy hol lesznek.
Mindenki puzzle-je full egyedi. Olyan, mint az ujjlenyomatunk, vagy a fülünk formája. Mindenki saját, egyedi gondolatvilág-puzzle-t rakosgat egész életében.
Ami nem illik a puzzle-be, de szembe jött velünk, azt lehet, hogy kreatívan farigcsálnunk kell, hogy beilleszkedjen.
Ugyanis ha valami nem illeszkedik be, az rendkívüli diszkomfort érzést okoz. Mintha szúrna, nyomna, idegesítene. De a legenyhébb esetben is csak zavaró, hogy “valami nem stimmel”. Mert szó szerint nem stimmel, nem passzol, nem illeszkedik!
A valami nem stimmel érzése már csak egy paraszthajszálnyira van a káosztól – hiszen annak sokszor az első lépcsőfoka! –, amiben konkrétan elveszettnek éreznénk magunkat.
És nem akarjuk elveszettnek érezni magunkat, lássuk be!
Elveszni nem jó.
És az sem jó, ha bizonyos puzzle darabok az istennek se akarnak beilleszkedni sehova.
Ilyenkor három dolgot tehetünk:
- vagy nagyon farigcsáljuk, hogy illeszkedjen,
- vagy bővítjük az életünk puzzle tábláját és először csak odatesszük a fogalmi kereteinkben belül, de máshoz nagyon nem kapcsoldóva, magányos darabként az élettáblánkra, aztán figyeljük, hogy majd mivé alakul
- vagy lesöpörjük és totálisan figyelmen kívül hagyjuk (erről az írás vége felé lesz szó.)
Ha csak egy-egy darab nem illeszkedő puzzle kerül a látókörünkbe, azt simán megoldjuk, pillanatok alatt: kapcsoljuk valamihez, aztán nem is kell már vele különösebben foglalkozni. Építi az információs blokkjainkat a fejünkben, miközben nem fenyeget a káosszal. Hurrá!
Van ám ennek tudományos neve is!
Ez egy képességünk, hogy puzzle-öket helyezgetünk ide-oda a gondolati világunkban. De van ennek tudományos meghatározása is:
– A puzzle-öket mém-eknek is nevezzük, amikor meg egymásba illeszkednek, akkor mémkomplex a nevük.
– Egy ember mémkomplexek-komplexéből áll.
– A nagyon okos emberek tízezernyi ilyen mémkomplex-komplexből, a nem olyan okosak meg kevesebből.
Namost egy ilyen parajdi-sóbányás eset az olyan, mint mikor a rendezett, sőt, rendszerezett puzzle táblád kellős közepébe odazuhan 500 új puzzle darab.
Nemcsak azonnal a káosz érzése uralkodna el rajtad egy ilyen esettől, de ha eléggé intelligens vagy, akkor tudod, hogy ezzel azonnali feladatod van.
Az 500 darabos puzzle-odadobások révén muszáj, hogy tágítsuk az eredeti táblánkat, mert egy jól gondozott táblán – értsd, egy sokat gondolkodó ember fejében – nincs 500 puzzle-nyi üres hely szabadon.
Ilyenkor az egész táblánk megnövekszik, színesebbé, izgalmasabbá válik.
Lehet az 500 újonnan érkező darab között olyan, ami már szerepel a fejünkben, de amikor ezek frissen becsapódnak, akkor ezt még nem tudhatjuk. Így mindegyiket egyesével kell leválogatnunk, illeszgetnünk és aztán ami felesleges, mert már van belőle, akkor azt esetleg kihajítanunk.
Az 500 beérkező puzzle-darab valószínűleg több mémkomplexünknek is alkotórésze lesz.
Lehet, hogy konkrétan ahány darab érkezik, annyi mémkomplexünket kell frissítenünk.
Másik analógia: az ilyen információs-csomag becsapódása olyan hatású, mintha frissítés érkezett volna a hatalmas, bonyolult és egyedi én-szoftverünkre. Muszáj frissíteni, ha naprakészek és gyorsak, fiatalosak, lendületesek akarunk maradni.
Tökmindegy, hogy számunkra ismerős jellegű szituációk (mémkomplex-események) okozzák ezt a nagy tömegű, újnak ható információs becsapódást, vagy totálisan ismeretlenek, egy biztos: dolgunk van velük.
Azonnali dolgunk, ami azt jelenti, hogy a rövidtávú memóriát is érinti a feladat, tehát nem lehet ezeket elnapolni, hogy “Majd jövő hónapban érek rá, majd akkor foglalkozom vele.”
Nem, ez MOST feladat.
Nem létezhetünk rendetlen, hatalmas kupacokban beillesztetlen puzzle-darabokat tartalmazó puzzle táblával, mert az maga a káosz, ami az állandósult zuhanás érzéssel egyenértékű.
Nem akarunk zuhanni.
Meg akarjuk vetni a lábunkat, és kapaszkodni akarunk. Biztonságban akarunk lenni.
Az összeesküvés-elméletek kapaszkodót és biztonságérzetet adnak
Az összeesküvés-elméletek egyszerű, bár gyakran leegyszerűsítőnek tűnő magyarázatokat kínálnak bonyolult, zavaró eseményekre.
Pedig csak látszólag leegyszerűsítőek, mert azokkal a puzzle darabokkal már korábban biztosan nagyon sokat kellett küzdeni, hogy olyan nagyon egyszerűnek tűnjön a jelenben a sematikus alkalmazásuk.
Az összeesküvés elméletek – ha külön akarnánk kirakni őket, akkor ezt tökéletesen átlátnánk, de külön kirakni őket nem tudjuk, mert nem tudunk magunkon kívül kerülni, csakis magunkon belül tudunk illesztgetni – kész mémkomplexek, némi rugalmassággal: lehetnek bennük változó puzzle darabok, de valahogy mindig hasonló mintázatot rajzolnak ki:
- Valakik nem végezték el a feladatukat: hogy ezt butaságból, alkalmatlanságból, gonoszságból, bosszúból, vagy egyéb más, nagy stratégiába illeszkedően tették-e (mert más, mögöttes céljaik vannak), az a puzzle darabok kiragosgatása közben jó eséllyel majd kiderül.
- Olyan dolgok között vannak ok-okozati összefüggések, amik elsőre nem nagyon látszanak, meg egy naiv, jószándékú, tisztességes emberben elsőre nem igazán merülnek fel: a természeti katasztrófák mögött is lehet emberi mulasztás, sőt, szándékos, nagyon hosszan elhúzódó emberi mulasztás is, amint a parajdi eset is mutatja. A balesetek mögött meg gyakorlatilag mindig emberi mulasztás van, mégha az sem látszik elsőre.
- Az összeesküvés-elméleteknek mindig elemük valamiféle titkos terv: a parajdi eset is mutatja, hogy valakinek titkos terve volt nem elvégezni a szükséges védelmi feladatot, mert titkos terve volt mittudomén kényelmesen élni, nem törődni az intő jelekkel, pénzt spórolni, vagy teszem azt, titkos terve volt a munka helyett egyéb más élvezeteket hajkurászni. Ennyi bőven elég, de tutira kiderül mindig, hogy titok lappang a mélyben, amit mondjuk a helyiek ismertek, de kevesen voltak ahhoz, hogy tenni tudjanak ellene. A közismert titkok is lehetnek titkok.
- Az összeesküvés-elméletek nem biztos, hogy összekapcsolódást mutatnak egymással is, például a Fukushimai atomerőmű baleset nem kapcsolódik a parajdihoz, de a mintázat lehet annyira nagyon hasonló, hogy egy felületes szemlélő a nagy puzzle rakosgatásban egyenértékűnek tekinti ezeket.
Mivel az odakerült 500 puzzle darab (azért mondom ezt a számot, mert ennyi féle új infó simán van egy nagyívű, másfél évtizedes múltra visszatekintő összeesküvés mögött, mint amilyennek most a parajdi is kirajzolódik például) rendszerbe szervezgetése, az új kép kirakása, egy új nagy tablókép kialakítása a fejünkben rendkívüli elégedettség-érzést okoz – ez olyan, mint megtalálni egy bűntény elkövetőjét, megfejteni a bonyolult rejtvényeket –, ezért erre rá is lehet szokni.
Így vannak emberek, akik vagy unalomból, vagy a saját már meglévő káoszukat elfedendő, önként behúznak a saját puzzle kirakójukra 500-1000-vagy még több új puzzle darabot, és azok kirakosgatásával foglalatoskodnak bőszen.
Ezt senkinek nem lehet felróni, ugyanis ez egy magas szintű kognitív képesség, és természetes, hogy ha ezt a képességét valaki használni akarja.
Az összeesküvés-elméletekbe való belebonyolódást maximum annyira lehet felróni, mint azt, hogy valaki belebonyolódik a munkába, és közben a magánélete szenved csorbát. Vagy mondjuk belebonyolódik a sütésbe, ahelyett, hogy főzne.
És sorolhatnám a full hétköznapi, szokványos “ezzel sokat foglalkozom, cserében amazzal meg alig” dolgokat.
Innen folytatom!
Ui: Nos, mi volt a legutolsó összeesküvés-elmélet, ami feladatot adott az elméd puzzle-rakosgató részének?
Közéleti témában például Gyurcsány Ferenc gyors visszavonultatása abszolút alkalmas volt az elméletgyártásra, és mint kiderült, voltak is olyan elemek, amikre külső szemlélőként rácsodálkozva pislogtunk, pedig az örökös összeesküvés-elmélet aranyszabályt, miszerint “Keresd a nőt!” alapból alkalmazni kellett volna erre is.
Összeesküvés-elméletek titkai 1. rész – A szórakoztató faktor
