Mikor bejött a koronavírus járvány, az összes ismerősömnek előre megmondtam, hogy ebből válság lesz, sőt, már 2018-ban írtam erről, majd kiegészítettem 2020-ban a mondanivalómat:

Jaj! Jön a válság! Most mi lesz??? – kötelező olvasmány 2018-ból.

Most itt a válság, ami onnan látszik, hogy:

  • Eltünedeznek a vevők – az évek óta kiszámítható üzletmenet is lejtőre került, és valahogy nem lehet a jó időre fogni a vásárlások visszafogását, de a szezonalitásra sem (mivel még nagyon messze van a 60 napos uborkaszezon).
  • Csökken az érdeklődés is – ez mérhető a weboldalak látogatottságán is (ha valakinek van ilyen adatokhoz hozzáférése), de a vásárlói érdeklődés is redukálódik.
  • Kisebb arányúak a konverziók: ahol eddig volt 5%-os vásárlási konverzió, ott most 1.5%-nak is örülnek, de látják, hogy még az is lefelé tart.
  • Megjelent egy eddig hiányzó jelenség: az árérzékenység és ennek nyílt felvállalása a vevők részéről. Senki sem szeret túlkölteni, meg ész nélkül költeni, de most nyilvánvalóvá válik, hogy a boltokban a kommunikációban a vevők részéről megjelent a magas árakkal szembeni ellenérzés kinyilvánítása és annak felvállalása is, hogy inkább nem vásárolnak meg valamit, mert drágának tartják. Ez még tavaly is ritkaságnak számított, idén pedig már ez az alap, köszönhetően az inflációnak.
  • A csökkenő bevételekre már reagálnak a cégek: nem nyitnak ki a járvány alatt bezárt vállalkozások, és most zárnak be cégek, pedig már szabadon lehet jönni-menni, és az infláció egyetlen céget sem akadályoz meg abban, hogy a megszokott megtérülési aránnyal dolgozzon a saját üzleti sikereiért. A kormány bejelentette a beruházások visszafogását, ami gazdasági megtorpanást fog eredményezni, továbbá itt vannak a különadók is most már.
  • Még érezhetően van tartalék a lakosságnál, de már megválogatják, mire költik, érzékelhető, hogy bejött a képbe a vásárlói előre tervezés, ez által a háztartási költségek racionalizálása is.
  • A közhangulat rémes, a legkisebb nézeteltérés is acsarkodássá fajul. – Ez már társadalmi válság is egyben, nemcsak gazdasági.

Még mindig csak befelé megyünk ebbe a málnásba, és már nagyon sokan érzik a cégek közül, hogy valamit változtatni kell, mert veszélybe kerül a vállalkozásuk jövője. A helyzet kifejezetten veszélyes, de nem azért vagyunk itt, hogy búslakodjunk 😊.

Most adok néhány tippet, hogy hogyan is kellene okosan, válságállóan, túléléscentrikusan kommunikálni a következő hónapokban (jövő decemberig egyébként, ha a csillagokat is segítségül hívjuk az időintervallum meghatározásához 😊).

Szóval kommunikációs és marketing tippek (2023 decemberig)

Ne vegyél vissza!

Ne vegyél vissza a kommunikációból, azzal igazolva ezt a döntést, hogy „Jaj, hát biztosan megharagszanak az emberek, ha tolom a saját dolgaimat itt a súlyos fennforgások közepette, biztos, van elég bajuk…”

Aki megharagszik, az hidd el, egyéb gazságokra is képes, és a harag egyébként sem rólad szól, hanem az illetőről, azzal meg neked nincs dolgod.

Másrészt pedig nyilván van mindenkinek elég baja, de te pont egy valamilyen bajra adsz megoldást, nem? Erről szól a vállalkozás: mások problémáinak megoldása, ellentételezésért. Mások igényeinek kielégítése szakértelemmel és törődéssel. Minek vállalkozol, ha pont a legnagyobb szükség közepette nem akarod a küldetésedet teljesíteni? 😊

Szóval első szabály: a már megszokott, rutinszerű és rendszeres eddigi kommunikációból tilos visszavenni! Tegyél úgy, mintha mi sem történt volna, kommunikálj ugyanúgy, posztolj, cikkezz, nyilatkozz, hírlevelezz!

Kapcsolj rá!

Sőt, nemhogy nem szabad visszavenni, de most kell igazából rákapcsolni a kommunikációra. Gondolj bele, zárnak be a hozzád hasonló cégek is, és azok az emberek, akik eddig érdeklődtek a témád iránt, most elárvultak. Átadod őket egy konkurensnek és tönkremész te is, vagy felkarolod őket?

Ráadásul az emberek többségének a töke tele van már a válságokkal, és alig várják, hogy valami értelmes, hasznos, és előremutató dolog kerüljön a látókörükbe, ami számukra is segít a valóban jó irányban tartani a fókuszt.

Hogyan kell rákapcsolni a kommunikációra?

  • Kommunikálj gyakrabban! Hetente kétszer nyilvánultál meg? Most duplázd meg! Minden nap kommunikáltál eddig is? Indíts új blogot pl. a blog.hu-n és érj el új embereket!
  • Kommunikálj részletekbe menően – ne csak mondj valamit, de magyarázd is el részletesen, mintha komplett kis oktatást tartanál. Nagyon felértékelődik ilyenkor az tényleg értékes mondanivaló!
  • Kommunikálj törődően – érezd bele magad az ügyfeleid helyzetébe és beszélj a problémáikról nyíltan.
  • Kommunikálj hosszabban – ez egy csábítási folyamat igazából és azt nem lehet két szóval elintézni. Tanuld ki az értékesítési szöveg írását is, az minden kommunikációban hasznos lesz a jövőben.
  • Kommunikálj más platformokon is – a megszokottakhoz képest, pl. írás mellett videóban is, hanganyagban, FB posztban, nyiss az Instagram felé is. Kösd össze a FB-ot az instagrammal, lehetsz egy mozdulattal több helyen is jelen!
  • Kommunikálj másról is – hagyd meg a lehetőségét a nagyobb merítésnek, színesítsd a mondanivalódat, ne vedd mindig olyan véresen komolyan önmagadat! A humor mindig sokat segít a túlélésben, és most túlélő üzemmódban van a világ.
  • Kommunikálj más módon – kinyilatkoztatás helyett beszélgess, kérdezz másokat vagy épp fordítva, hagyd, hogy téged kérdezzenek.
  • Ha nem hirdettél még, akkor hirdess. Ha már hirdettél, akkor emeld a tétet (hirdetési keretet), keress más platformokat is a megjelenésre (pl. partnerblogokat, zárt csoportokat, vásárokat is akár, stb.)
  • Ha nem kérted még el az email címeket, akkor kérd el és hírlevelezz!
  • Ha nem beszélgettél még Messengeren, akkor csináld azt is!
  • Teremtsd meg annak a lehetőségét, hogy legyen miről beszélni: újíts be termékeket, szolgáltatásokat, gyere elő mindig valami újjal, ami azt mutatja, hogy eszed ágában sincs tönkremenni. Lehet minden hónapban valami újítás, amit be kell harangozni, jó alaposan el kell magyarázni, vele kapcsolatos kérdésekre lehet válaszolni és így tovább.
  • Mutass erőt! Mondd ki a véleményedet akkor is, ha ez miatt elfordulnak tőled ketten, de közben meg százakat nyersz meg! Ne legyél nyuszi!
  • Ha eddig megmondó ember voltál, akkor mutass erőt a visszafogottságoddal!
  • Ha eddig nem SEO-ztál tudatosan, akkor kezdj bele abba is!
  • Kommentelj segítő szándékkal blogokon, ahonnan át tudnak a te weboldaladra kattintani. Ne spam-elj, tényleg adj tippeket, tanácsokat vadidegeneknek, akik már küzdenek azzal a problémával, amire te megoldást nyújtasz. Ne a termékedet reklámozd, hanem ezt beszélgetésnek és kapcsolatépítésnek fogd fel.
  • Csinálj szakmai-segítő csoportot Facebookon és beszélgess ott az emberekkel!
  • Ha fiatalok a célközönséged, vagy 2 percben tudsz hasznos tippeket mutatni, akkor irány a TikTok (is).
  • Fizikai üzletnél is használd ezeket a tippeket ügyfélszerzésre, ugyanis az most már tényleg alap, hogy a neten a legkönnyebb elérni az ügyfeleket.

Ez volt a rákapcsolás, de van még tovább is!

Beszélj a válságról nyíltan!

Ne arról beszélj, hogy te vagy válságban, hanem arról, hogy érzed és megérted a vevőid válságra adott reakcióit, de pont ezért is kell összefognotok, mert így kölcsönösen jól jártok.

Kösd össze a válság témáját – például a drágulást – a saját témáddal. Ne mutass gyengeséget, ne panaszkodj, és más – esetleg konkurens – cégeket se tüntess fel rossz színben! A válság remek alkalom arra, hogy egyéb más gondolatokban is egy szintre kerülj az ügyfeleiddel a saját szakterületeden túl, amivel egy külön kis társadalmi közösség épül ki körülötted. Később nemcsak akkor fogsz az ügyfélnek eszébe jutni, ha a problémája újra előjön, hanem akkor is, ha a válságra gondol! Márpedig fog rá gondolni, hidd el nekem – és ráadásul nem rossz értelemben jutsz majd eszébe, hanem megnyugtató biztos pontként. Így kihasználhatod a mindenkit sújtó válságot a saját javadra.

Ne rinyálj!

Ne panaszkodj soha! A vevők elmennek a földön fetrengőhöz is vásárolni: egyszer és utoljára. De te nem erre akarsz építkezni, hanem arra, hogy a jövőben is a vevőidből élsz meg, ugye?

Ne panaszkodj! Emeld fel a fejed, küzdj meg a kihívásaiddal összeszorított foggal, mosolyogj még szélesebben a vevőkre, igazold vissza az ő panaszaikat, és állj mellettük! Lehet, hogy neked mindenkinél rosszabb a sorsod, és neked lenne a legtöbb okod panaszra. De azoknak, akik panaszkodnak, azoknak egy-két napig lesz egy csomó lájkjuk, majd csődbe mennek az ilyen válságos helyzetekben.

Azok élnek túl, akik elhiszik magukról, hogy erősek és ezt meg tudják mutatni a külvilág számára is.

Koncentrálj mindig a megoldásra!

A válságos időkben történő kommunikáció egyben önszuggeszció is: magadat is arra veszed rá ez által, hogy arra koncentrálj, ami valóban előre mutató és megoldás centrikus.

Ha nem jut eszedbe semmi, hogy miről kommunikálhatnál, akkor nézz szét magad körül, keress problémát, és beszélj annak a problémának a megoldásáról!

Ez az ügyfeleidnek segít rád figyelni, neked meg abban segít, hogy a valóban lényeges dolgokkal foglalkozz és ne mással.

Ez a te felelősséged is

Nem kell minden tippet alkalmazni, de a többségüket bármelyik vállalkozás most azonnal bevetheti, minimális költségvonzattal.

Ugyanakkor nagyon nagy a saját személyes felelősséged abban, hogy milyen súlyos válságba süllyed bele a társadalmunk és a gazdaságunk. Ha elolvasod a vészfék-hatásról is szóló fent linkelt cikkemet, akkor rájöhetsz, hogy ész nélkül vészfékezni nemcsak önártó, de közösségi szempontból is gyilkos hatás.

Ne vészfékezz! Ne fogd vissza a kommunikációdat, ne utánozd birkamódra a hülyéket! Ha valaki a környezetedben vagy a versenytársaid közül tönkre akarja tenni magát, az az ő dolga, de neked az a dolgod, hogy túlélj.

Mert ha sokan gondolkodunk így, akkor nem lesznek olyan súlyos hatásai a válságnak, mint ahogy azt a hírportálokon szeretik vizionálni, hivatásos bérrettegőként…

Kapcsolódó cikk: Válságban vállalkozást indítani? 5 érv mellette>>

A válság egy ugródeszka. Jól el lehet róla rugaszkodni, persze kellő tudatosság nélkül jól pofára is lehet rajta esni. Legyél okos, rugaszkodj el!

Ja, és csak szólok: 10 év múlva újra biztosan újabb súlyos válság lesz. Az, aki konjunktúrában akar megerősödni, az már jobb, ha most feladja, mert a konjunktúrák rövidebb ideig tartanak, mint a válságok.

Vidi Rita

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

error: Nincs lehetőség kimásolásra.