Mikor bejött a koronavírus járvány, az összes ismerősömnek előre megmondtam, hogy ebből válság lesz, sőt, már 2018-ban írtam erről, majd kiegészítettem 2020-ban a mondanivalómat: Jaj! Jön a válság! Most mi lesz??? – kötelező olvasmány 2018-ból. Most itt a válság, ami onnan látszik, hogy: Eltünedeznek a vevők – az évek óta kiszámítható üzletmenet is lejtőre került, …