Hogyan töröljük el az irodalomoktatást?

A 2021-ben megjelent cikkem aktualizálása – mint tudod, olyasmiket szoktam írni, amik időtállóak.

2021-ben folyt egy vita a közéletben arról, hogy milyen kötelező olvasmányokat kellene eltörölni és miért pont azokat, és helyettük milyen más kötelező olvasmányokat kellene beiktatni a tanmenetbe.

Sok értelmiségi még külön örült is, merthogy végre nyílt egy diskurzus egy fontos, addig szőnyeg alá söpört, vagy a diákokon kívül senki mást nem érdeklő témáról.

Hát szerintem meg nagyon rossz volt már az eredeti dilemma is. Szerintem nagyon rossz törésvonal mentén közelítettük meg – és közelítjük meg azóta is – az irodalom témáját.

Én sokkal drasztikusabban fognám meg a dolgot:

Az egész irodalomoktatást törölném el, úgy, ahogy van.

Helyette három dolgot emelnék be, NEM irodalomoktatás gyanánt, viszont irodalomoktatás helyett.

– Könyvklub – Minden gyerek hozná, hogy a héten mit olvasott, miért azt olvasta, és mit szűrt le belőle, mit adott neki a könyv/sztori, mit nem adott. Diskurzusokat lehetne nyitni ott, az iskolában, a gyerekek között arról, hogy melyik könyv-történet-mese kinek miért tetszik, és kinek miért nem tetszik. A diákok közti párbeszédekre alapoznám az egészet, esetleg részletek felolvasása is szóba jöhetne, mondjuk az elhangzott álláspontok (miért tetszik, mi tetszik benne különösen, mi fogta meg a nyitott kis elméjét igazán, mitől zárult le az elméje) megtámogatásaként. Azok, akik utálnak olvasni, azt is elmondhatnák, hogy őket miért nem szólítják meg a könyvek, és esetleg egyéb írásos tartalmak, de azt is lehetőségük lenne megmutatni, hogy egyébként például az interneten naponta szinte könyvnyi szöveget elolvasnak el, és folyamatosan informálódnak írott szövegek által attól függetlenül, hogy nem szeretik a könyveket. A gyerekek-diákok egymással beszélgetnének, a tanár csak moderátorként, mentorként lenne jelen az én ötletem szerint.
Tipp:  világsztároknak is vannak könyvklubjaik, sőt, világsztárokról is jelentek meg könyvek, így a celebkultuszt is ki lehet használni arra, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek az olvasáshoz. Lehetne ennek az órának KÖNYVKLUB a neve.

De ez még nem elég! Sőt, ez még csak az első lépcsőfok.

– Filmklub – Minden gyerek hozná a FILMKLUB elnevezésű órára, hogy mit nézett a héten, miért azt nézte, miért tetszik neki, mi nem tetszik neki. Mit csinált volna másképp mondjuk a forgatókönyvíró vagy a rendező helyett, szerinte mitől szimpatikus vagy unszimpatikus egy-egy szereplő, miért ezzel vagy amazzal azonosul, és így tovább. Az is opció lehet, hogy nem nézett semmit, és azt mondja el, hogy miért nem… Mi mást csinált helyette (pl. barátaival bandázott, olvasott, urambocsá írt helyette!) Ahogyan a könyvklubnál, itt is a diákok közti klubjellegű párbeszéd a fontos, és nem az irányított – pláne nem a BEÜLTETETT gondolkodás.

Rendkívül fontos, hogy a gyerekek ugyanúgy, ahogy a Könyvklub óra kapcsán, a Filmklub órán is magukon folyatják át a filmeket /sorozatokat, és nem egy külső értelmezést erőltetünk rájuk. Filmeket és sorozatokat rühellő gyerekek is részt vehetnek a diskurzusban, a saját meglátásaikkal. A gyerekek-diákok ez esetben is egymással beszélgetnének, a tanár csak moderátorként, mentorként lenne jelen.

Tipp: A mi kultúránkban még mindig UFO-nak számító művek is előkerülhetnének, például az animék, de akár a dokumentumfilmek is természetesen.

– Kreatív írás klub – Heti egy könyvklub, egy filmklub, és egy kreatív írás klub. Erre kellene lecserélni a teljes irodalomoktatást. A Kreatív Írás órán a szabad írás, a saját művek felolvasása, írásszakmai mesterfogások és trükkök lennének a téma, az én jobb agyféltekés módszeremmel, hogy persze ne kínlódás legyen az írás. Egymást mentorálhatnák a gyerekek, a tanárnak csak az óra mederben tartása és az instruálás lenne a feladata. Erről már rengeteget írtam a Kreatív Írás oldalamon, itt is a kreatív írás témakörben, és az Írni bárki tud című könyvem, és az Író Születik képzésem is erről szól, a jobb agyféltekés írásról. Mivel ezek készen vannak, pofonegyszerű a módszertant beemelni az oktatásba. (De erről még írok majd :))

Ezzel a radikálisan kreatív, klubszerű tanórával készen is van az önkifejezésben is élenjáró emberpalánta, aki a gondolatait át tudja szublimálni írásba is, miközben kizárólag örömteli módon közelíti meg ezt a műveletet.

Önbizalomnövelés, magabiztosság, öröm, alkotóművészet: „csupán” csak ennyit ad a gyerekeknek a kreatív írás jól művelt ága.

A tanórának lenne egy elképesztően fontos része: a Kreatív Írás órán nincs kritika. Csak kreativitás, alkotás, művészet, kiteljesedés, önkifejezés, kitárulkozás, bizalom, védett kör, összetartás, szeretet.

A másik két órán – Könyvklub és Filmklub – van és lehet kritika, de ugyebár nem egymást és önmagukat kritizálják a diákok, hanem a már kész műveket elemzik, szedik szét, foglalkoznak vele, nyitják meg feléjük az elméjüket, így akár a negatív vélemény is helyet kaphat. Nem kell, hogy minden tetszen mindenkinek! Ez a két óra megtanít a kritikai gondolkodásra is – pontosabban készségszintre fejleszti, hiszen a kritikai gondolkodásunk az megvan születésünk óta, csak az iskolában pont elnyomják, mikor erőltetik a “Márpedig ezt fogod tanulni, mert én azt mondtam” módon. A Kreatív Írás óra pedig megtanít élvezni és kihasználni a kreativitást, ami nemcsak az írásban okoz majd előrelépést: az élet minden területén rendkívül fontos a jobb agyfélteke problémamegoldó képessége, vállalkozószelleme, de akár csak az egyén önmagába vetett hite is. Nemzetek emelkedhetnek magasra, ha a társadalma tagjai hisznek önmagukban. És nemzetek süllyedhetnek el, ha a társadalom tagjai csak egy valakiben hisznek… (Láttuk ezt itt nálunk is.)

És Petőfi élete? Ady? Arany János? Anonymus?

Megnyugtatok mindenkit, aki az általam írtak alapján attól fél, hogy a színvonalas(nak tartott) irodalomoktatásunk gerincét alkotó, korábbi írók életéről szóló tananyagrészek és velük a régi nagy íróink is a feledés enyészetévé lesznek.

Egy mindenre nyitott elme a maga idejében és a maga jogán rá fog csodálkozni a zseniális elődök zseniális munkásságára, és a helyükön fogja kezelni azt. Márpedig az én módszerem mindenre megnyitja az elméket.

Az irodalom oktatás ma nem más, mint történelemoktatás, némi jelenbe történő kikacsintással – de ez utóbbi csak pár perc a 12 évből.

Az irodalomtörténet rendkívül fontos, de egyáltalán nem biztos, hogy érdekel egy 12 évest az, hogy Petőfi hogyan halt meg. Majd 20 év múlva, mikor érdekelni kezdi, utánanéz, elmélyed, és elámul az egyik legnagyobb zsenink életútján.

Mondjuk ebből a szempontból is kiemelt fontosságú feladata lenne az államnak az, hogy elkészítse a nagy íróink és költőink életéről szóló játékfilmeket vagy sorozatokat, vagy ha ezekre nincs pénz, akkor dokumentumfilmeket. Mindegy, hogy jó vagy rossz minőségben készülnek-e el ezek, de akkor azokat már be lehet emelni a Filmklubba! És mondok még jobbat: lehet közös feladat az osztálynak, mondjuk arra az évre, hogy készítsenek filmet teszem azt Petőfi életéről.

A probléma nem az az irodalomoktatással, hogy elavultak a kötelező olvasmányok (közben 2021 óta volt ezen a területen újítás, ha jól figyeltem), hanem az, hogy eltávolítja a diákokat a valódi irodalomtól: az alkotástól. Továbbá ahogyan tanítják – frontálisan, megmondva a tutit, erőltetve a tempót, erőltetve a témát -, az meg konkrétan lezárja az elmét. Egy lezárt elme az le van zárva, vagyis alig működik, csak vegetál. Ezt éri el az iskola a jelenlegi formájában.

A problémán nem segít, hogy más kötelező olvasmányokat írunk elő, mint amiket addig olvastattak KÖTELEZŐEN a gyerekekkel. Megmondom őszintén: író vagyok már nem tudom, hány éve, de annak idején az Antigonét baromira nem olvastam el. Leoldott tőle az agyam! Helyette írtam az első regényemet.

Persze rólam tudvalevő, hogy eleve a kötelező szót örökre száműzném az oktatásból. Nem lehet kötelező semmi. Lehet kihagyhatatlan például. Néhány hónapja sakkozni kezdtem – majd azt is elmesélem, hogy hogyan -, és az első hetek után, mikor én magam élveztem a játékot, de egyre kiszámíthatatlanabbá váltak az eredményeim, rá kellett döbbennem, hogy muszáj megismerkednem a megnyitási stratégiákkal. De ez nem kötelező. Maradhat valaki hobbisakkozó, de ha előbbre akar jutni, akkor egyre szélesebb repertoárt kell kiépítenie az agyában.

Ugyanez van minden MÁS megtanulásával: a tudásnak milliónyi fokozata van, de nem lehet beleerőltetni senki fejébe azt, amire nincs megnyílva az elméje. Ugyanis ha erőltetjük, akkor maximum egyetlen adat fog róla képződni, mégpedig az, hogy “Fú, de utálom ezt!”.

A Könyvklub, a Filmklub és a Kreatív Írás órák az életre tanítanak, és arra, hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni. 

Bár sok tanár és oktatási szakember hiszi azt, hogy neki ez a célja, de egyébként a megvalósulás tekintetében az ellenkezőjét érik el a jelenlegi iskolarendszerben: megtanítanak felejteni.

A jövő olvasói, nézői és írói

Önmaguk véleményét szóban és írásban is kifejezni tudó, jól informált, intelligens gyerekek maradnak azok – és válnak intelligens felnőttekké -, akik nem járnak a hagyományos irodalomórákra, helyette saját benyomásokat szereznek a könyvekből, történetekből, filmekből, sorozatokból és persze a kreatív írás által. Mindezeket folyamatosan átbeszélve, megvitatva a kortársaikkal, a barátaikkal és a számukra fontos felnőttekkel.

Ők lesznek azok, akiknek megmarad a kreativitásuk és 20 évesen nem érzik majd azt, hogy vége az életüknek, és lemaradtak már mindenről, ami fontos. Ők nem egy életkezdési válsággal fogják indítani a felnőtt életüket, hanem magabiztosan, önbizalommal telve.

Ők lesznek továbbá azok is, akik nemcsak a történeteket és a filmeket fogják érteni, de jól fognak kommunikálni a saját érdekeik mentén, és mindent érteni fognak, ami velük-körülöttük történik. Érteni fogják a mögöttes mozgatórugókat, az összefüggéseket például egy-egy politikus megnyilvánulásakor is.

Ez rossz hír lehet bizonyos politikusoknak, de annál jobb hír a társadalmaknak.

Nem lesz könnyű rájuk diktatúrát építeni, az egyszer biztos.

Rövid válaszom tehát a „Hogyan töröljük el az irodalomoktatást?” kérdésre ez:

Minél gyorsabban!

Vidi Rita