Csillagokba írva

Az én asztrológiám – az április 3-ai választás és ami mögötte van

Amit az asztrológusok többnyire nem tudnak

A választások előtti utolsó bő egy hétben vagyunk, 8-9 nap van már csak hátra. Klasszikusan ilyenkor szoktak felpörögni az események, és elindul az úgynevezett végső mozgósítási harc. Az aktivisták és maguk a jelöltek sem nagyon alszanak ilyenkor, hogy aztán az egész felbuzdulás majd a választás napján csúcsosodjon ki.

Mivel most már évek óta foglalkoztat az asztrológia „mestersége” – inkább kódolvasásnak és nyomolvasásnak nevezném –, és ezzel kapcsolatban gyakorlatilag minden napot megragadok a tanulására, így volt már szerencsém a 2018-as országgyűlési választást is ilyen szemmel nézni, aztán a 2019-es Európa Parlamenti választást (ennél előzetesen majdnem mandátumszámra pontosan meg tudtam tippelni a hazai végeredményt, az EU parlament összetételét pedig százalékosan), majd az amerikai elnökválasztást és aztán tavaly a németországi választásokat is, ja és persze a hazai ellenzéki előválasztást is.

Na most ezek kapásból öt teljesen különböző választási rendszert takarnak.

Az asztrológusoknak az a korlátoltságuk ilyenkor, hogy lehet, hogy az asztrológiához nagyon értenek, de általánosságban véve nem értenek a politikához, és nem értenek az adott választási rendszer sajátosságaihoz.

Így fordulhatott elő, hogy például az amerikai elnökválasztásnál az asztrológusok elsöprő többsége – természetesen azok, akik foglalkoztak ezzel a témával akkor – Donald Trump újraválasztási győzelmét hozták ki, és olyan biztosra állították az eredményt, mint amilyen biztos most, hogy te ezt éppen olvasod.

Mutogatták az ábrákon, hogy tessék, ott van, hogy Trump Holdja hogyan fog majd mitől milyen fényszögeket kapni a milyen jegy hányadik fokán és az milyen házban lesz és közben melyik bolygó felé halad, és az azt jelenti, hogy ő győz. (Ha nem értesz belőle semmit, az nem a véletlen műve, ha meg is nézed az ábrát, akkor sem fogod érteni.)

Az ilyen jellegű választásoknál, amikor ennyire hangsúlyos a jelölt személye, akkor mindig meg szokás nézni egyrészt az adott ország/állam horoszkópját, meg az adott egyén horoszkópját is, ezeket össze kell vetni, aztán kirajzolódik, hogy mik az azonosságok, hol vannak-lehetnek átfedések és hol vannak ordító különbségek. Azt előre lehet tudni már képlet nélkül is, hogy az ordító különbségek lesznek a túlsúlyban, és lehetnek majd olyan állások, amik nagyon közel vannak egymáshoz, és akkor talán majd azok gyakorolják a legnagyobb hatást…

📖 A cikk tovább olvasásához be kell jelentkezned>>

🪪 A bejelentkezéshez szükséges fiókot vásárlással tudsz létrehozni. Jó hír, hogy ingyenes dolgokat is tudsz vásárolni a shopban :)

Még szintén kedvelheted

error: Nincs lehetőség kimásolásra.