Mióta asztrológiával foglalkozom, mindig a jó jeleket keresem a képletekben, és meg is találom ezeket, amikor asztrológiai elemzést készítek valakinek és emberek egyéni képleteiről van szó. Minden lehet jó, még a kihívások, feladatok, sőt, a veszélyek is, ha előre látjuk őket, fel tudunk rájuk készülni, vagy egyenesen el tudjuk őket kerülni. A szabad akarat a tudások vagy sejtések birtokában lehetőséget ad arra, hogy mindenből kihozzuk a legjobbat, tehát egy egyéni képletben minden lehet jó jel, még akkor is, ha látszik, hogy az illető nehezen tudja jóként értékelni az életfeladatait és az életeseményeit. (Erre van az önismeret meg a tudatosság.)

De valahogy sosem tudok jó jeleket találni, ha a Magyarország képletét – pardon, képleteit – nézem és elemzem, és összevetem azt például a Napfogyatkozás képletekkel.

Ami nem is csoda, kezdve ott, hogy két képlete van Magyarországnak.

Kétféle ország? Mi sem természetesebb!

Sokaktól hallom, hogy szinte elviselhetetlennek tartják, hogy mennyire nagy a megosztottság és a széthúzás a magyar társadalomban, és hogy mennyire nem szolidáris a magyar nép.

Ehhez szeretnék magyarázatként – szerintem megnyugtató és előremutató – támpontokat adni, arra a tényre is alapozva, hogy Magyarországnak 2012. január 1-jén új születésnapja lett.

1.) Az 1989. október 23-ai Magyar köztársaság születési képlet valami iszonyatosan borzalmas volt. Nemcsak az volt a baj, hogy hol meg hogyan álltak a bolygók, hanem az is, hogy az asztrológiai házak milyen minőséget adtak még ezeknek az állásoknak. Az a nap, 1989. október 23-a, konkrétan alkalmatlan volt arra, hogy megszülessen egy ország. Mégis megszületett. De nem verőfényre és gazdagságra született akkor, hanem tanulásra, szenvedésre, és a végletes megosztottság felszínre kerülésére. Ez meg is történt velünk: felszínre, tudati szintre jutott az, amiről csak sejtéseink voltak. Tehát az a képlet is tette szépen velünk a dolgát.

2.) Abban a képletben nyilvánvalóan kirajzolódott, hogy fogalmunk sincs, hogy kik vagyunk igazából. Ami nem gond alapvetően egy születései képletben, hiszen egész életünkben dolgozhatunk azon, hogy kialakítsuk, megfogalmazzuk és stabilizáljuk az identitásunkat, de abban a képletben az volt, hogy ez nem fog megtörténni. Ami szerintem egy ország képleténél nagy gond, főleg, ha a közbeszédben állandóan hivatkozási alap, hogy „mi, magyarok”. Vannak országok, ahol ezt nem hangoztatják ennyit, de csak azért nem, mert ők tudják, hogy ők kicsodák. A szuverenitást sem kell torkuk szakadtából hangoztatniuk, mert természetesen szuverének is. A teljesen egyértelmű és alapvető dolgokat nem kell mondani és nem kell ideológiákat gyártani rá. Ideológiákat arra kell gyártani, ami NINCS.

Abban a képletben kiindulási alap volt az, hogy csak a NINCS van és sosem lesz a VAN.

3.) Az új országképlet, a 2012. január 1-jei születéssel sokkal kedvezőbb, miközben egyértelműen kirajzolódtak a feladatok irányvonalai. Végre eljutottunk oda, hogy ki lehet olvasni, hogy merre érdemes haladni, mert az előző képletben teljes kilátástalanság volt.

4.) A megosztottság nem nemzeti innovációnk, az egész világ megosztott, de igazából csakis az ideológiák mentén. A természettudományokra alapozott életünkben nincs megosztottság a Földön. Mindenki boldogan akar élni, mindenki szeretni akar és azt akarja, hogy szeressék, mindenki harmóniában akar élni önmagával és a környezetével, mindenki szebb és boldogabb jövőt szeretne a gyerekének, mint amit ő el tudott élni, vagy legalábbis könnyebb, kényelmesebb életet. De nemcsak a saját gyerekeinknek akarjuk ezt, hanem magunknak is idősebb korunkra, meg a következő generációknak is, sőt, az állatoknak is ezt kívánjuk. Ebben gyakorlatilag a Föld minden épeszű embere meg tud egyezni. Vannak persze a bűnözők – mindig is voltak –, meg most már van a pusztító politikai ideológia, ami ráadásul a megtévesztést és a kommunikációs cunami erejét használja a maga javára. Hogy miért? Mert a politikusoknak van igazi hatalmuk, ők azok, akik a hatalmat a hétköznapokban gyakorolják és tapasztalják is.

Az, hogy az országunk megosztott, az egyszerűen a korszellem, minden ország megosztott, ha a politika irányából közelítjük meg, és egy ország sem megosztott, ha az élet lényege irányából közelítjük meg.

Ugyanakkor Magyarország új születési képletében nincs ott már a megosztottság pusztító ereje, tehát ezen túl fogunk majd lépni: felismerések, megtapasztalások, lenyugvások, a politika mondanivalójának helyén kezelése révén.

Egy állampolgárnak minden nap azon kellene gondolkodnia, hogy miért is hagyja, hogy a politika befolyásolja, és miért is lettek a politikusok mára már szinte celebek. Mikor többségük sajnos annyit is ér: kirakati bábu. Természetesen tisztelet a kivételnek!

Két nagyon fontos tényező Magyarország képletében

Igazából most már látszanak a megnyugtató tendenciák az ország képletében – igen, jól látod, annak ellenére, hogy látszólag káosz felé és megoldhatatlan problémák felé haladunk, ez igazából a megnyugtató tendenciákat jelzi –, de két nagyon súlyos dologgal még szembe kell néznünk.

1.) Nem lenne szabad ellenségeskednünk, soha, senkivel. Senkivel. Soha. Egyetlen harchoz, szabadságharchoz és önkéntes küzdelemhez sem vagyunk jó pozícióban. Nem vagyunk erősek harcoláshoz, máshoz vagyunk erősek!

Nem szabad, hogy az legyen a stratégiánk, hogy mindig mi vagyunk a galambok között a héják, akik totál mást csinálnak, mint a többiek, és ezt a tényt még ideológiai, sőt, önös politikai célokra is felhasználjuk (mármint az elitünk). Lehet más döntéseket hozni, másképp látni a dolgokat, mint mások, de nem szabad ezt harci szellemmel, küzdelemmel, csatározással köríteni, mert ezzel konkrétan önmagunkat csináljuk ki. Lehet ellenben vitatkozni, megtanítani más nemzeteket arra, hogy a mi elveink a helyesek, felléphetünk jó példaként is, de az ész és nem az erő mentén!

Mondom másképp, hogy egyértelműek legyünk: minden egyes „üzenjük Brüsszelnek”, “szankciós ár” és hasonló jellegű stratégiai kommunikációs eszköz pusztítja az országot. Szó szerint vedd, hogy miközben virtuális gránátokat lövöldöznek ki a politikai elitünk tagjai a harcias retorikával, aközben az ország omlik össze pontosan ettől a cselekvéstől.

Ugyanis ez azonnal visszaüt, tehát rövid távon rögtön káros, másrészt hosszú távon megakadályozza az ország testi-lelki-szellemi szintlépését, tehát a fejlődést. Az ország folyamatosan egyhelyben topog és közben visszafelé sodródik azért, mert itt állandó virtuális és szellemi szabadságharc van már több évtizede! Ezt baromi gyorsan be kell fejezni!

Én valahogy a társadalom tagjai és a társadalom kisebb csoportjai között nem látok szabadságharcolást, a politikában meg csak az van.

Ideje a politikának megreguláznia önmagát, mert a nép egyszer csak rá fog jönni, hogy mi zajlik a feje fölött – nyugi, nem az ellenzékben fog ez megtörténni, hanem a kormányoldali népben –, és akkor tényleg lesz harc és akkor teljesen elpusztul az ország. Persze ez a politikusokat nem érdekli, de azért is írom meg ezt, hogy minél több polgártársamat kezdjen el érdekelni.

2.) Van egy nagyon terhelt pontunk az ország születési képletében ott, ahol a Hold – vagyis a NÉP – van, és ez a terhelt pont olyankor, amikor ott különféle bolygók is átvándorolnak, akkor mindig szegénységet, sőt, koldusbotra jutást mutat és okoz a NÉP számára. Nem az elit számára, hanem a nép számára. Lehetne azt mondani, hogy az elit is a nép része, de ezzel senki ne áltassa magát! Az elit még a nép koldusbotra jutása közben is képes erősödni, gazdagodni és még több ártalmas hülyeséget csinálni.

Jelenleg a Jupiter kóricál ott efölött a pont fölött, amit egyébként sokan Magyarország jótevő bolygójának tartanak, de most mondom, hogy mindenki megértse: LÓFASZT!
A Jupiter nem Magyarország jótevő bolygója!
A Sirius csillag előbb tesz jót az országgal, mint a Jupiter! Úgyhogy felejtsük el a Jupitert, mert ez látszik, hogy nemhogy jótevő, de számunkra még kártékony is tud lenni.

Sajnos a Jupiter még 2023. március 22-éig tudja ezt csinálni az országgal, hogy gyakorlatilag a rezsin keresztül és az energetikai célú túlköltekezésen keresztül akarják kifosztani a népet – és bizony az elit akarja kifosztani, mondjuk ki, mert a Jupiter az elit bolygója leginkább.

  • De utána bő egy évig (2024 tavaszáig) nyugi lesz ezen a ponton, tehát el lehet kezdeni építkezni, még akár az árak is visszarendeződhetnek bizonyos területeken.
  • Aztán majd ismét lesznek itt bolygóáthaladások ezen a koldusszegénységet okozó ponton,
    a.) de egyrészt nem ilyen ártalmas bolygók fognak ott áthaladni, mint a Jupiter,
    b.) másrészt nem ilyen sokáig jönnek-mennek ott, azon a ponton a bolygók, ahogy most a Jupiter teszi már 2022 tavasza óta – emlékezzünk, akkortól volt már téma a rezsi és a Jupiter még a kormányt is hazugságba tudta hajszolni ezzel kapcsolatban (de a Jupiter hatókörét mutatja, hogy az ársapkákat már 2021. novemberében elkezdték bevezetni.)
    c.) harmadrészt ez az egész világra vonatkozik, tehát az anyagi stabilizálódás az mindenhol beindul, ami hatással lesz Magyarország gazdaságára is, és 2023-2024 tavaszai között bármire is fel lehet készülni, ha tudjuk, hogy készülni kell ugyebár;
    d.) továbbá lesz egy csomó más egyéb jellegű változás is, tehát jó eséllyel itt már senki nem tud majd a rezsivel zsarolni senkit.
  • Utána várhatóan évekig jó lesz a helyzet majd anyagi szempontból – tehát megint lesz fellendülés, konjunktúra – de már ezekkel a tanulságokkal. Nekünk magyaroknak arra kell különösen odafigyelnünk, hogy soha többé ne haladjon át ezen a ponton lassú mozgású bolygó úgy, hogy nem vagyunk arra pénzügyileg és gazdaságilag felkészülve.

A jelenlegi helyzetet az okozza, hogy a Jupiter itt most oda-vissza többször is áthalad ezen a ponton, hol előre, hol retrográd haladva. Más bolygók majd pillanatok alatt átsuhannak itt, tehát nem lesz olyan a következő években, hogy ennyire kizsigerelődjön a nép anyagilag, mint ami most zajlik. Más országok számára is nehéz a helyzet, de itt nálunk az van, hogy konkrétan kifosztják a népet. Más országokban nehéz anyagi helyzetet jelöl a Jupiter, itt kifosztást. Érthető így a lényeges különbség, ugye?

Február végétől én már reménykedem egyébként ebben a tekintetben az enyhülésben, mert akkor a Jupiter már távolodni fog innen és nem fordul már vissza, de addig mindenkinek érdemes vigyáznia a pénzére, és érdemes azt szem előtt tartania, hogy az, ami történik az nagyon súlyos, de átmeneti, és közben ez is a változás eszköze.

A Jupiter áthaladása és ettől a ponttól messzire távolodása az egész világ anyagi jólétére pozitív hatással lesz, még ránk is. Tehát várhatóan 2023. március 22-e után búcsút lehet mondani ennek a mostani inflációs, áremelkedéses időszaknak, és nálunk pedig a nép anyagi kizsigerelésének. Ha nem így lesz, akkor csak rosszabb lehet annál, mint ami most van. Úgyhogy bízzunk együtt, jó?

Konzervatív ország

Kirajzolódott az is az új képletben, hogy ez az ország konzervatív alapokon fog identitásügyileg stabilizálódni, tehát az elvadult progressziónak itt nem lesz igazából terepe sohasem. Mindenki megnyugodhat, hogy itt nem lesznek átműtve az óvodások a tízóraiszünetben, de nem azért, mert ez ellen bárki is kampányolt meg törvénykezett volna, hanem mert ez itt soha nem történhetne meg.

Ugyanakkor lehet az ország liberális is, meg szociálisan érzékeny az elesettek irányába. A szélsőbalt nem látom a képletben, tehát erre is igaz, hogy minden egyes harcias pillanat, amit nem létező ellenséggel (értsd: szélsőbalosokkal) vívunk, az az országunk számára önpusztító… Nem létező külső és belső ellenségekkel harcolni Magyarország számára egyenlő a végromlással.

Szolidaritás?

A társadalmi szolidaritási képességünk meglehetősen gyenge. Hogy ez mit is kellene, hogy jelentsen? Hát azt drága életeim, hogy mindenkinek magáért kell úgy kiállnia, ahogy az a célkitűzéseinek megfelel, és önmagában erőt kell mutatnia, és egyedül kell győznie, vagy egyedül kell a következtetéseket levonnia. Ez egyébként is erősíti az önbizalmat, úgyhogy hajrá!

A népszövetség itt nem erős és sosem lesz az, mert akik szerveződni akarnak, azok azonnal kikerülnek a nép kereteiből és átkerülnek az elit kereteibe, ahol viszont hiányoznak a megfelelő adottságaik a sikerhez. Vannak persze emberek, akik ilyen küldetésekkel születtek, de azt, hogy a nép fogjon össze, meg tegyen valamit, na, azt el kell felejteni.

Nem összefogva kell tenni! Hanem mindenkinek egyénileg – esetleg kis, ütőképes csoportokban – meg kell mutatnia az erre alkalmas pillanatokban, hogy erős és felkészült állampolgár.

Az efelé mutató tendenciák már régóta teszik a dolgukat egyébként, tehát nincs abban semmi rendkívüli, hogy itt nincs össztársadalmi szolidaritás, mert számunkra ez a természetes állapot.

Az önszerveződő, szűk csoportoknak és az egyénnek is lehet ugyanakkor erős érdekérvényesítő ereje, és erre kell koncentrálni, a kis, ütőképes csapatokra inkább, nem pedig a húúúúúúdenagyon látványos, de egyébként nulla hatékonyságú tömegmozgalmakra.

Mi lesz az ország vezetésével?

Úgy látom, hogy most már minden ideológiai szekértáborban közegyezményes, hogy Orbán Viktort nem lehet leváltani, és egyébként is, ha leváltanák, a NER akkor is maradna, mert bebetonozta az embereit.

Akkor van három hírem:

1.) Le lesz váltva.

2.) A NER meg fog bomlani az ő távozásával, szinte azonnal. Kisimulnak a dolgok, normalizálódnak a dolgok, és bár ízlések és pofonok ugyebár különbözőek lehetnek, de ebben is lesznek majd előremutató változások. Több autonómia fog jutni a bekebelezett és centralizált szektoroknak is.

3.) Jobb vezető jön helyette. Egy igazi vezető, aki szellemi értelemben is előremutató dolgokra képes. Egyetlen ember képletében látható az, hogy ő maga a változás, és ő is kormányközeli ember. Igen, jól látod: Orbán Viktort csak Fideszes tudja leváltani. Nem az ellenzék. Nem egy kívülről jött civil. Hanem egy ember a Fideszből.

Az ellenzéknek most nincs lap osztva, még a jobboldali ellenzéknek sem. Ez persze majd változhat, az ő jövőjüket külön most nem vizsgáltam meg, de alapvetően nincs esélyük előre törni, mindamellett látszik az is, hogy kik azok, akik ellenzéki oldalon építkeznek, teszik a dolgukat és relatíve sikeresnek is bizonyulnak. Minden politikával foglalkozó számára szeretném külön kiemelni, hogy a politikai munkát kellene elvégezni, nemcsak a kommunikációs munkát!

Aki politikai munkát végez, az sikeres lesz, ennyire egyszerű a képlet. Ezek a szorgalmasak és tudatosak el fogják nyerni majd a jutalmukat később, és akármilyen is az ideológiai meggyőződésük, minden sikeres szervezet az ország sikerét építi.

Ismét kiemelném: az ellenségeskedés az önpusztítással egyenlő Magyarországon. Aki ezt felismeri és tesz ellene, az sikeres lesz. Ennyi.

El lehet felejteni azt a dilemmát, hogy vajon lesz-e előre hozott választás, meg fog-e nyerni valaha az ellenzék, meg hogy a NER eltakarítható-e a maga végtelenül túlcentralizált berendezkedésével?

Mert nem lesz előrehozott választás, ugyanis minőségi cserét tudnak csinálni a kormányon egy egyszerű távozással és egy új ember kinevezésével.

A minőségi csere azt jelenti, hogy jobban járunk a változással, mint a változás nélkül.

A NER azonnal meg fog bomlani természetesen ezzel a minőségi cserével, de nem omlik össze az állam, maradnak majd az esetlegesen jó részei és mennek a kukába a hülyeségei.

Nincs megírva a Magyarország képletében az, hogy csak egyetlen ember tudja vezetni, és azt az embert Orbán Viktornak hívják.

Az van megírva az ország képletében, hogy meg kell tanulnunk önmagunkat, fel kell ismernünk az erősségeinket – és a harc nem az erősségünk, szeretném újra kiemelni –, és előremutató, szellemileg is színvonalas irányvonalakra kell koncentrálnunk. El kell végeznünk a szorgalmas feladatainkat, mert ha nem tesszük, akkor az önpusztító mechanizmusok fognak tombolni.

Sokkal több gondoskodásra, empátiára, befogadásra és szeretetre született az ország, mint amit most sugall magáról. Mindeközben ez persze nem egyenlő az önfeladással, mint mondtam, mi konzervatív alapokon maradunk.

Most akkor tényleg egyetlen emberen múlik minden?

Eddig biztosan egyetlen emberen múlt. De ez változni fog, mert változnia kell a dolgoknak. És azzal a változással mindenki jól jár. Mert egyébként is, a változatlanság az igazából pusztulás.

A minőségi csere az országot azonnal elindíthatja az előre felé vezető úton, olyan irányba, ami összhangban van az ember természetes boldogságra való törekvésével, és egyébként az ország belső és külső harmóniájával is.

A minőségi cserével nem jár majd káosz, és az egyébként jó emberek kilátásait nem fogja negatívan érinteni.

Hogy ki ez az ember?

Még mielőtt bárki arra gondolna, hogy bárkire le lehet cserélni bárkit, közlöm, hogy nem. Csak néhány ember képletében van ott, hogy miniszterelnök lehet és köztük még kevesebb az, akinek az van a képletében, hogy ő maga a változás.

Nekem van egy tippem, a nevét nem mondom el – barátoknak elmondtam –, de azt el tudom mondani, hogy van itt egy férfiember, akinek felfelé ível a csillaga és mindezek időben összhangban, irányban pedig ellentétben mozognak más, megszokott, kirobbanthatatlannak vélt figurák csillagzatával…

Nem magányos bozótharcos az illető, attól nem kell félni, hogy egyedül van. Vannak körülötte még más emberek is, akiknek szintén felfelé ível a csillaguk, fiatalok, nagy teherbírásúak, és politikus-celebkedésen túl még többre is futja tőlük.

Azt javasolnám tehát mindenkinek, hogy ezt a két szót forgassa a fejében: minőségi csere.

Minőségi csere – Erre van most megfelelő időszak, erre vannak most megfelelő konfliktusok is!

Bármennyire is szenvedős jelenség, az elképesztően fontos, hogy a változáshoz legyenek meg a megfelelő minőségű konfliktusok is, hiszen igazi változást csak így lehet elérni. Nézd meg, mekkora konfliktust okozott a rendszerváltás akkoriban… semekkorát. Ezért is nem zajlott le rendesen.

És most erre van megfelelő ember is.

Az ország sorsában megérett az idő a változásra, az összes bolygó ezt fogja támogatni és a maga módján dominálni is.

Hogy miért pont most lenne szükség a minőségi cserére? Egyszerűen mert tényleg most van itt az ideje. Eddig nem volt itt az ideje, most viszont itt van. Ennyi.

Ez a változás megtörténik egyébként anélkül is, hogy én ezt itt megírnám, de az én fejlődésem szempontjából nagyon fontos, hogy ne tét nélkül asztrológuskodjak, hanem tegyek téteket mögé.

A nép szempontjából meg az a fontos, hogy lásson alternatív útvonalakat, mert egy koldus számára iszonyúan kevés még az, hogy mások jól élnek. Konkrét iránymutatásokra lehet szükség a kilábaláshoz, vagy legalább annyi infóra, hogy meddig kell még kibírni. Ezekkel az írásaimmal ezt a célt szolgálom.

Minőségi csere – ezt jegyezd meg és mondogasd magadnak 😊.

Saját egyéni utad előrejelzésében itt kérhetsz segítséget>>

Rita

Még szintén kedvelheted

Vélemény, hozzászólás?

error: Nincs lehetőség kimásolásra.